Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Teljes műveleti készenlétben a magyar század

Szöveg: Dr. Hajós Dezső |  2015. augusztus 21. 8:17

Idén július és jövő február között – egy török századdal közösen – a magyar század látja el az EUFOR Többnemzetiségű Zászlóalj műveleti feladatát.

1595998890

Az alegység a műveleti területre történő kiérkezését követően megkezdte a célfelkészülést feladatai ellátására. A kiképzési folyamat eredményeként a katonák augusztus 18-án a zászlóalj vezetéséből álló döntnökök előtt bizonyították a magyar század teljes készenlétét a várható műveleti feladatok ellátására.

A gyakorlat során az EUFOR műveleti területén működő egyik összekötő és megfigyelő csoport elhelyezési körletét kellett visszafoglani a tüntetőktől a magyar alegységnek, majd aknamentesítették is annak területét. Az épület felé vezető úton a magyar századnak többször kellett visszaverni ellenálló csoportok támadását, az összecsapások során súlyosan megsérült egyik személyt pedig elsősegélynyújtást követően az EUFOR területén működő katonai helikopteres kutató-mentő egységgel együttműködésben szállították el a helyszínről.

1595998890

Az események során az ellenállók szerepében tevékenykedő török alegység tagjai a vizsgafeladat jelentőségéhez mérhető komolysággal és hitelességgel végezték feladatukat. A gyakorlat teljes lefolyását követően már egyértelműen megállapítható volt, hogy a magyar század az EUFOR Többnemzetiségű Zászlóalj kötelékében elérte a teljes műveleti készenlétet.

1595998891

Fotó: a szerző felvételei