Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elismerő tanúsítványt kapott a magyar katonai légügyi hatóság

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: HM Állami Légügyi Főosztály |  2019. november 14. 16:59

Ünnepélyes keretek között vehette át Halászné dr. Tóth Alexandra ezredes, a HM Állami Légügyi Főosztály – mint az illetékes magyar katonai légügyi hatóság – vezetője, a magyar katonai légügyi hatóságot elismerő tanúsítványt (NATO Recognition Certificate) november 12-én Brüsszelben, a NATO katonai légügyi hatósági vezetőinek éves ülésén. A tanúsítványt dr. Giorgio Cioni, a NATO légialkalmassági vezetője adta át.

1596071648

A tanúsítvány átadásával több hónapos folyamat zárult le, amely során a NATO kijelölt, többnemzeti légialkalmassági vizsgálócsoportja tanulmányozta a katonai légügyi hatósági feladatokat ellátó HM Állami Légügyi Főosztály működését, és minősítette a szervezet, a NATO által a 2013. évben kiadott légialkalmassági irányelvnek (NATO Airworthiness Policy) való megfelelését. A főosztály a tanúsítás eredményeként Full, azaz teljes megfelelőségű minősítést nyert el, tehát mind működésének szabályozása tekintetében, mind pedig eljárásaiban teljes mértékben megfelel a NATO által megfogalmazott és a tagállamok légügyi hatóságai számára elvárásként jelentkező légialkalmassági irányelveknek.

A tanúsítási eljárás kezdetén – Simon Sándor alezredes, a katonai légügyi hatóság légialkalmassági osztályvezetőjének irányítása mellett – egy munkacsoportot hoztak létre, amelynek legfontosabb feladata a tanúsítási eljárásra, illetve a helyszíni szemlére való felkészülés volt. A NATO ezzel párhuzamosan hozta létre a többnemzeti vizsgáló csoportot, melynek irányítását Richard Duriez, NATO légialkalmassági szakértő látta el.

Az eljárás során egy, a hatósági eljárásokkal kapcsolatos komplex kérdéslistát állítottak össze, melynek kitöltését követően, még februárban hajtották végre a főosztály helyszíni szemléjét. Ezt követően pedig kiértékelték a listában szereplő kérdésekre adott válaszokat és a szemle tapasztalatait is. A magyar hatóságot elismerő tanúsítványt végül július 18-án írták alá.

A tanúsítványt a magyar katonai légügyi hatóság a NATO tagállamok közül hatodikként vehette át. A tanúsítási eljárás tagállamok közötti, kiemelt helyen történő lefolytatására főként a magyar katonai felségjellel repülő és MH Pápa Bázsirepülőtéren települő C-17-es stratégiai légiszállító repülőgépek katonai hatósági felügyeleti jogköre miatt került sor, mivel a magyar katonai légügyi hatóság az idén immár tizedik éve látja el a NATO érdekeltségi körében működő, SAC program tagállamai által üzemeltetett három darab Boeing C-17 Globemaster III. típusú nehéz szállító repülőgép teljes hatósági felügyeletét.

Címkékelismerés