Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Cipruson szolgáló magyar katonákat is meglátogatta Szijjártó Péter

Szöveg: Kiszely Péter százados |  2015. november 3. 9:19

Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági- és külügyminisztere, október 28-29-én – delegáció élén – hivatalos látogatást tett Cipruson, melynek részeként megismerkedett az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió (UNFICYP) munkájával is.

1596003370

Szijjártó Péter – a hivatalos találkozóit követően – először Nicosiában, az UNFICYP-főparancsnokságán járt, ahol informális beszélgetést folytatott Lisa Buttenheimel, a misszió politikai vezetőjével, valamint megtekintette a misszió főparancsnokságának otthont adó egykori nicosiai nemzetközi repülőtér – ma már nem használt – terminál-épületét.

1596003370

A Szijjártó Péter vezette delegáció ezt követően – Csatári Zoltán alezredes, a misszióban szolgáló magyar kontingens parancsnoka kíséretében – bejárta a Ciprusi Köztársaságot és az Észak-Ciprusi Török Köztársaságot immáron több mint negyven éve elválasztó ütközőzóna egy részét. A program Athienou-ban, a Szent István táborban folytatódott, ahol a 77 fős magyar kontingens 39 katonája, valamint 6 szerb békefenntartó szolgál. 

A miniszter a tábor bejárása során tájékoztatást kapott az misszióban szolgáló magyar katonák szerepvállalásáról és megismerkedett a békefenntartók elhelyezési- és életkörülményeivel. 

1596003370

Fotó: a szerző és KKM (MTI)