Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ciprus lefoglalt egy Szíriának szánt lőszerszállítmányt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. január 12. 8:20

Szíriának szánt lőszerszállítmányt foglaltak le január 11-én, szerdán Cipruson a hatóságok. Egy hajó üzemanyagért tért be Limaszol kikötőjébe, ahol az ellenőrzést követően feltartóztatták – írta a Politisz című helyi újság.

A hajó az oroszországi Szentpétervárból tartott a szíriai Latakia kikötőjébe, fedélzetén 60 tonna lőszerrel.
Egy másik lap, a Szimerini úgy értesült, hogy a rakomány 35 tonna robbanószer, fegyver és lőszer volt.
A ciprusi hatóságok nem kommentálták a lapinformációkat. A ciprusi állami rádió arról számolt be, hogy a hajót nem engedik tovább, és a hatóságok közleményt adnak ki az ügyben.

Ciprus 2009-ben az ENSZ szankciók megsértése miatt lefoglalt egy Iránból származó, Szíriának szánt lőszert szállító hajót. A rakomány, amelyet magas hőmérsékleti körülmények között tárolták a szigetország villamos erőműve közelében, tavaly júliusában felrobbant. Tizenhárom ember meghalt és az erőmű megsemmisült.

Útjára engedték a feltartóztatott hajót

A ciprusi hatóságok elengedték a korábban feltartóztatott hajót, amelynek fedélzetén lőszert szállítottak, feltehetően Szíria számára.

Az orosz tulajdonban lévő, Saint Vincent és Grenadine-szigetek zászlaja alatt haladó Chariot nevű hajót kedden kötelezték arra, hogy ne hagyja el Limaszol kikötőjét, ahova a tengeren tomboló vihar miatt betért.

Sztefanosz Sztefanu kormányszóvivő a helyi állami rádiónak elmondta, a hajó távozhat, miután a legénység közölte, hogy módosította az úti célt és nem megy Szíriába. A rakomány összetételét nem kommentálta.

A limaszoli kikötői hatóságok szóvivője azt mondta, hogy a Chariot, a fedélzetén lefolytatott ellenőrzést követően, a nemzetközi jognak megfelelően távozhatott.