Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ciprus: megérkezett a 39. váltás

Szöveg: Csatári Zoltán alezredes |  2016. április 1. 9:31

Március 23-án befejeződött az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió (UNFICYP) 37. magyar kontingensének 365 napos missziója, és ezzel egy időben megkezdte a szolgálatát a műveleti területen a 39. váltás.

1596011151

A 39. váltással 35 magyar kéksapkás kezdte meg 12 hónapos misszióját – három települési helyen, különböző beosztásokban. Az újonnan érkezett magyar katonák többsége a szigetet két részre osztó ütközőzóna keleti, 4-es szektorában teljesít szolgálatot, a többnemzeti (magyar-szlovák-szerb-ukrán) békefenntartó zászlóalj kötelékben.

A magyar kontingens zöme az athienou-i Szent István táborban szolgál az 1. szakasz tagjaként; ez az alegység mintegy 70 kilométeres szakaszt tart ellenőrzés alatt.

Az újonnan érkező békefenntartók az elkövetkező hat hét során – az úgynevezett belépő tréningen – megszerezik a bal oldali közlekedéshez szükséges gépjárművezetői engedélyt, valamint – egyebek mellett – alapfokú összekötő szakmai ismereteket, tömegoszlatási, repülésbiztonsági és egészségügyi ismereteket szereznek.

1596011152

Fotó: Csikász Attila százados