Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ciprusra utaznak

Szöveg: MH 86. SZHB |  2016. március 14. 13:27

A napokban az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis adott otthont az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszióban (UNFICYP)  résztvevő magyar kontingens 39. váltása kibocsátó ünnepségének.

1596010271

A kiutazókat Lamos Imre dandártábornok, helyőrségparancsnok köszöntötte. Beszédében kitért arra az új képességre, amely első alkalommal jelenik meg a ciprusi békefenntartó misszió tevékenységében, és ami Országos Rendőr-főkapitányság, valamint a Magyar Honvédség határozatlan időre kötött együttműködési megállapodásán nyugszik.

A most kiutazó váltással ugyanis két rendőr is megkezdi munkáját a magyar kontingens tagjaként. Ciprusi tartózkodásukkal a rendőri szakfeladatokat érintő képességek – mint például a nyomozati feladatok vagy a helyszínbiztosítás – bővülni fognak.

1596010271

Lamos dandártábornok feladatul szabta, hogy a kiutazók feladataik teljesítése közben a fő hangsúlyt a biztonságra, a rendszabályok pontos betartására, a fegyelemre helyezzék.
Kérte, hogy a misszió során alkossanak egy szervezetet, egy csapatot; a közös célt, a közös feladatot, és nem utolsó sorban a közös felelősséget szem előtt tartva.

1596010271

A helyőrségparancsnok megköszönte a családok támogatását, valamint a kibocsátó alakulatok parancsnokainak a misszióvállalás lehetőségének biztosítását, a felkészítő állománynak és az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Műveletirányító Főnökség iránytisztjeinek, hogy tapasztalataikkal, szakmai hozzáértésükkel elősegítették az eredményes felkészülését.

1596010272

Az ünnepséget követő fogadáson dr. Dsupin Ottó rendőr ezredes, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ igazgatója köszönt el a Ciprusra utazóktól.

1596010272

Fotó: Juhász Mariann zászlós