Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Földrengés után

Szöveg: Láng Attila őrnagy |  2012. november 9. 9:14

Grúziában, a Tbiliszi közelében található katonai lőtéren tartották meg az Euro-Atlanti Katasztrófavédelmi Koordinációs Központ (EADRCC) által évente megrendezett katasztrófavédelmi gyakorlatot.

A közelmúltban megtartott, az ENSZ- és a NATO-erők közreműködésével rendezett gyakorlat a PfP- és az Euro-Atlanti Partnerség Tanács (EAPC) együttműködéseiben részt vevő államok polgári védelmi erőinek közös kiképzését segíti elő.

Az idei évben először vett részt − az együttműködő államok szakemberein kívül − a gyakorlaton a NATO Reagáló Erők (NRF) Többnemzeti Atom-,Biológiai és Vegyivédelmi (ABV) alkalmi harci kötelék ABV Hadműveleti Értékelő Csoportja, amelynek ABV-értékelő állományát az MH Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ biztosítja.

1595944257

A gyakorlat − amelyen képviseltette magát a grúz belügyminisztérium és a katasztrófavédelmi parancsnokság is − egyik fő célkitűzése a katasztrófavédelem területén tevékenykedő különböző nemzetiségű erők és a nemzetközi szervezetek közötti együttműködés előmozdítása volt.

A gyakorlat nagyságát az is mutatja, hogy harmincöt nemzet mintegy ezer szakembere dolgozott együtt. Tizennégy nemzet, illetve szervezet képviseltette magát különféle szakfeladatok ellátására szakosodott alegységekkel és csoportokkal az ABV-védelem, kutatás-mentés, vízi mentés, tűzoltás, orvosi biztosítás és technikai biztosítás területeiről; további tizenhárom ország biztosított szervezőket és nyolc ország küldött megfigyelőket a gyakorlatra.

1595944257

A gyakorlat forgatókönyve szerint Grúzia központi részét − a Kvemo Kartli régiót − 6,8-as erősségű földrengés rázta meg. A rengés a fővárosban, Tbilisziben is érezhető volt, ahol kisebb károk keletkeztek. Az epicentrum közelében található a száztízezer lakosú Rustavi város és vonzáskörzete, ahol kórház, vasútvonal, kőolajvezeték, acél-, és vegyipari létesítmények vannak. A rengés, illetve annak hatása 45 halálos áldozatot követelt, s félezren megsérültek.

A rengést követően a belügyminisztérium katasztrófavédelmi parancsnoksága szakértőcsoportokat küldött a károk felmérése és a kárelhárítás irányítása érdekében. Az önkormányzat megalakította a Helyi Katasztrófavédelmi Ügynökséget a mentés és kárelhárítás koordinálására. A menekültek nagy száma és a rengés okozta károk nagy területi kiterjedése miatt a grúz belügyi tárca a NATO és az ENSZ humanitárius segítségkoordináló szervezetein keresztül nemzetközi segítségért folyamodott az Euro-Atlanti Katasztrófaelhárítási Koordinációs Központhoz (EADRCC – Euro-Atlantic Disaster Relief Coordination Centre), illetve az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Irodához (UN OCHA – United Nations Office for Coordination of Humanitarian Affairs). A gyakorlaton a kórházi berendezésből származó sugárforrás sérülése esetén bekövetkező sugárszennyezés, a vegyi üzemben bekövetkezett tűz, ammónia- és klórkibocsátás következményeit kellett értékelni. Ennek során a helyi koordináló szerv javaslatot készített a következmények elhárítására, a mentés, illetve kárelhárítás során betartandó védelmi intézkedésekre és mentesítésre.

Az értékelő feladatokkal párhuzamosan a katasztrófavédelmi mentőcsoportok kutatási-mentési és felderítési feladatokat hajtottak végre a gyakorlat kiépített helyszíne mellett található romépületekben.

CímkékGrúzia