Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Svéd nagykövet a hadikikötőben

Szöveg: Fülöpné Várkonyi Melinda főhadnagy |  2012. november 9. 9:08

A Svéd Nagykövetségről érkezett látogatókat fogadtak november 7-én, szerdán az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezrednél. A vendégeket Csurgó Attila alezredes, az alakulat megbízott parancsnoka köszöntötte.

1595944256

Karin Olofsdotter nagykövet asszony alakulat utáni érdeklődését a nándorfehérvári győzelem tiszteletére idén júliusban megrendezett vízi felvonuláson látottak keltették fel. Így az ő megkeresésére, egynapos program keretében a nagykövet asszonyt vendégül látta az ezred.

Az alakulat tevékenységének bemutatására a Magyar Honvédség hadikikötőjében került sor, ahol a statikus és dinamikus tűzszerész-bemutató mellett a nagykövet asszony betekintést nyert a Magyar Honvédség tűzszerészeinek és hadihajósainak munkájába, a szervezet felépítésébe, illetve feladatrendszerébe.

A vendégek megismerhették a tűzszerész-alakulatnál szolgáló robbanóanyag-kereső kutyák munkáját is. A látványos bemutatót követően hajókifutással egybekötött dunai városnézéssel zárult a program.

A nagykövet asszony a Magyar Honvédség részére köszönetét fejezte ki a tartalmas programért.