Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izraeli légitámadás Szudánban

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. március 26. 11:24

Izraeli harci gépek csapást mértek Szudánban egy gépkocsioszlopra, mely hírszerzési értesülések szerint a Gázai övezetbe szánt fegyvereket szállított – jelentette csütörtökön a CBS amerikai hírtelevízió.

A tizenhét teherautó felrobbant, a fegyverszállítmány megsemmisült. A légitámadásban 39 ember meghalt, az áldozatok szudániak, eritreaiak és etiópok voltak – számolt be róla a CBS amerikai kormányforrásokra hivatkozva.

A légi csapást az észak-szudáni Port-Szudán város közelében, sivatagi területen hajtották végre.

Az izraeli hadsereg nem erősítette meg, de nem is cáfolta a hírt. Szóvivője csak annyit mondott, hogy az ilyen beszámolókat rendszerint nem kommentálják.

Izrael szerint a Gázai övezetbe Egyiptom felől, alagutakon át csempésznek fegyvereket, robbanószert és rakétákat. A fegyverek egy része állítólag Szudánon át jut el az egyiptomi kikötőkig, majd onnan a Sínai-félszigetre.