Szomáliai misszió

Miért jelentkezett önkéntes műveleti tartalékosként szomáliai missziós szolgálatra?

Két okból. Az egyik nyilvánvalóan a szakmai kihívás volt: ugyan két misszióban már korábban is jártam – először Koszovóban, majd Afganisztánban, a PRT-3-ban –, de Afrikában még soha. Másrészt nemzetközi környezetben tudomásom szerint kevés jogász végzett misszióban tényleges jogi munkát, ráadásul angolul – az ilyen típusú megmérettetés, úgy gondolom, az ember egójának is jót tesz. A másik ok anyagi természetű volt: korábban a Honvéd Vezérkarnál teljesítettem szolgálatot, ám egy 2011-es átszervezést követően szolgálati nyugállományba vonultam és visszaadtam a szolgálati lakásomat. Ezután vásároltam egy másikat, viszont nem találtam állást, de a hiteleket továbbra is fizetnem kellett. A külszolgálattól leginkább a fiam tartott vissza, aki októberben lesz tízéves – ő volt a legerősebb visszahúzó erő. Az afganisztáni szolgálatom idején két és fél éves volt és utólag értesültem, hogy akkor kissé haragudott is rám, amiért elhagytam. Most, úgy gondolom, sikerült feldolgoznia a helyzetet, hiszen idősebb, érettebb gondolkodású, és Skype-on folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. De a család természetesen nem örült a dolognak.

Milyen felkészítés előzte meg a külszolgálatot?

Nagyon alapos felkészítésben vettem részt Szolnokon, az MH Béketámogató és Kiképző Központban, az itt töltött három hét alatt speciális, célirányosan Szomáliára történő felkészítés is folyt, valamint a Tünde utcában egészségügyi kiképzésben is részesültem. A pszichológiai, egészségügyi és fizikai alkalmasság vizsgálat mellett védőoltásokat is kaptunk, ezeknek köszönhetően is, semmilyen betegség nem kapott el a kint töltött kilenc hónap során. Szomáliában mi volt a konkrét feladata? Az EUTM Szomália Kiképző misszió olasz nemzetiségű parancsnokának közvetlen alárendeltjeként, jogi tanácsadó beosztásban Memorandum of Understandingeket szerkesztettem, munkajogi szerződéseket véleményeztem, illetve a kint létem idején frekventált kérdésnek számítottak a fegyverhasználat szabályai. Szintén sokat dolgoztunk a szabályozók, az úgynevezett Mission Plan és SOP-k megújításával, hiszen a misszió Ugandából átköltözve 2014. január 1-jétől kezdte meg működését Szomáliában, és több területen még a régi szabályozók voltak érvényben. Részt vettem más uniós misszióval, az EUCAP Nestorral kötött egyezmények előkészítésében is.

Milyen helyzet fogadta Szomáliában? Hogyan kell elképzelni az ország mai állapotát?

Szomália tíz és fél milliós lakosságának mintegy 60 százaléka írástudatlan, és javarészt mezőgazdaságból, állattenyésztésből élnek. Mohamed Siad Barre 1991-es elmozdítása előtt az ország viszonylag elfogadható gazdasági állapotban volt, sok turista járt ide, Mogadishut az Indiai-óceán partjának drágaköveként emlegették. Ma a főváros épületeinek jelenlegi tragikus állapota mellett csak egyetlen példát említve: a mogadishui stadiont is erősen megrongálták, most gaz veri fel az annak idején Afrika és az arab világ legkorszerűbbnek számító sportintézményét. Az infrastruktúra minimális, a közbiztonság pedig katasztrofális. A kormányzatnak nincs igazán komoly befolyása, az emberek a különböző klánok és az al-Shabaab terrorszervezet szabályai szerint élnek, vagyis ezek az állapotok nagyban meghatározzák a mindennapokat. Ha nem is mindennaposak, de gyakoriak a fegyveres harcok is, mi Mogadishun belül egy védett zónában éltünk, de a táborból is gyakran hallottuk a lövések zajait, láttuk néhányszor a merényletek füstfelhőit is.

Mennyire biztonságos elhagyni a tábort?

Mogadishu a világ egyik legveszélyesebb városa, európaiként egyedül kóborolva gyakorlatilag percekben mérhető a túlélés, nagyon nem ajánlatos kimerészkedni. A tábort csak megfelelő felszereléssel, „talpig vasban", robbanóeszközök elleni védelemmel ellátott gépjárművekkel és biztosítás mellett volt szabad elhagyni, és kizárólag a célállomásnál lehetett kiszállni. Maguk a hétköznapi emberek nagyon barátságosak, a védett zónában működött egy piac, itt mi is rendszeresen érintkeztünk velük. Sokan beszélnek közülük olaszul is, a magyar és az olasz nemzet zászlójának azonos színei, illetve az egyenruhán viselt nemzeti színű pajzs miatt a magyarokat is gyakran néztek olasznak, amelyet természetesen korrigáltunk. A fenyegetést nem az átlagpolgárok jelentik, hanem az al-Shabaab aktivistái, ugyanakkor nem volt tisztázott, hogy az előfordult belövések pontosan kik ellen is irányultak, az Afrikai Unió szomáliai missziójának (AMISOM) katonái ellen, netán ellenünk, vagy csupán véletlenekről volt szó. De „közel" voltak, ez biztos.

Hogyan működik a hétköznapokban az al-Shabaab?

A szervezet neve eleve ifjúságot jelent, és ennek megfelelően elsősorban a fiatalok köréből toboroznak tagokat. Úgy olvastam, 50 dollár belépti díj és egy mobiltelefon a csalogató erő, ami ottani viszonylatban nem kevés, hiszen a szomáliai fiatalok túlnyomó többségének sem munkája, sem jövőképe nincs. Az al-Shabaab besorozza, majd ideológiai nevelésben részesíti a fiatalokat. Mogadishunak vannak veszélyes és kevésbé veszélyes kerületei, és ugyan a szervezetet hivatalosan kiűzték a fővárosból, ez a valóságban nincs így – továbbra is mindenütt jelen vannak. A karácsonykor az AMISOM ellen a védett zónán belül elkövetett és több halálos áldozatot követelő merényletet követően az összes építkezés leállt, mivel vélelmezhetően a munkások között is voltak al-Shabaab-tagok, vagy szimpatizánsok, netán a terrorszervezet által megfélemlített emberek, akik feltérképezhették a helyet számukra. Az elkövetett merényletek arra engednek következtetni, hogy a kormányzati hivatalokban és a Szomáliai Nemzeti Hadseregben is vannak embereik.

És miként él együtt a szervezet az említett klánokkal?

Ezt nehéz megállapítani. A klánkérdés azért is érdekes, mert a térképről ismert szomáliai államhatárok közelről sem egyeznek a klánok által birtokolt területekkel, a hadurak között pedig folyamatosak a rivalizálások. Logikusan végiggondolva kell, hogy legyenek, és szerintem vannak is átfedések.

Gyakorlatilag egy nagyon szűk térbe beszorítva töltötte a kilenc hónapot, ráadásul egy roppant veszélyes helyen. Hogyan lehetett mindezt bírni mentálisan? Mivel kapcsolódott ki?

A fix napirend mellett sok kikapcsolódási lehetőség valóban nem volt, de ezeket igyekeztem kihasználni, legyen szó akár az internet használatáról, akár a konditeremről, akár a tábortól ötven-hatvan méterre fekvő óceánpart kínálta lehetőségekről. A sport sokat segített a testi, szellemi és mentális frissesség megőrzésében. És természetesen sokat beszélgettünk, bár valamilyen szinten minden nemzet összetartónak bizonyult, érzékeltem is némi elkülönülést ezen az alapon.

Említette a belövéseket. Mennyire voltak ezek veszélyes helyzetek?

Az EUTM Szomália misszió nem vett részt közvetlen harcérintkezésben. Egy őrzött táborban éltünk, ugyan közel történtek hozzánk az események, mi magunk nem avatkoztunk be soha. Az aknavető-támadás december 15-én történt, akkor hat aknavető-gránát csapódott be tőlünk ötven-száz méterre. Éppen a szobám előtt ültünk, és az első becsapódáskor hirtelen fel sem fogtuk a helyzetet. A villámgyorsan érkező másodikra már mindenki aktívan reagált. A Hesco-bástyákkal védett bunker nyújtott menedéket, még egyenruhát venni sem volt idő, csak a repeszálló mellényt kaptam fel, meg a fegyveremet. A második támadás, amelyet korábban már említettem, december 25-én délután történt, amikor az al-Shabaab behatolt néhány emberrel a védett zónába, megtámadta az AMISOM táborát, és a tiszti étkezdében komoly pusztítást végzett. Nagyjából délután kettőtől este nyolcig a bunkerben tartózkodtunk, majd másnap reggel hat óra körül annak zajára ébredtünk, hogy az előző napi támadás végrehajtóinak a semlegesítése újra elkezdődött, vagy éppen folytatódik.

Hosszú folyamatról beszélünk, a rendezéshez rengeteg kitartásra van szükség. Véleményem szerint a béke kérdése alapvetően a klánok közötti egyezségen múlik. Úgy gondolom, a kormányzatban kellene egyensúlyt teremteni azzal, hogy minden klán megfelelően képviseltetve érezze magát, ez lenne a megoldás kulcsa. Emellett pedig az alapok: meg kellene szervezni az oktatást, a munkahelyteremtést, hogy a fiataloknak is lehessen jövőképük az országban. Ez a kitartás mellett elsősorban pénzkérdés, és ha már itt tartunk, a pénzek elosztását is fontos lenne szorosan felügyelni, jelenleg ugyanis nem minden esetben látni pontosan, miként osztják el a beérkezett összegeket. A legfőbb donor az EU, de nem csak az EU-nak érdeke, hogy a térségben egy rendezett ország, ne pedig egy radikális iszlám állam jöjjön létre. A katonai felszerelések biztosítása például legfőképpen a szomáliai hadsereg feladata lenne, de a beruházások nem mindig történnek meg, a korrupció is jelentős. Az is fontos lenne, hogy a kiképzett katonák ne széledjenek szét a többhónapos felkészítés után…

…hogy aztán beálljanak az al-Shabaab soraiba?

Nem állítom, hogy most ez az általános, de komoly lehetőségként ez is felvetődik, igen. Laktanyákra és átfogó nyilvántartási rendszerre lenne szükség. Vagyis tényleg nagyon hosszú út áll még Szomália előtt.

Ön mit profitált leginkább ebből a misszióból?

Az embernek mindenképpen több tartást ad egy misszió, legyen az bárhol, akár a Balkánon, akár Afganisztánban, akár Afrikában – most sem volt ez másképp, hiszen teljesítettem, amit vállaltam, és erre büszke is vagyok. Az angol nyelv terén és szakmailag is sokat fejlődtem. Azt ugyanakkor nem tudom, vállalnék-e még missziós szolgálatot a jövőben, hiszen a fiam visszatart, neki ebben a korban különösen szüksége van az apjára és nekem is rá.

Fotó: dr. Horváth Csaba archívuma és internet

Forrás: Magyar Honvéd, 2015. július