Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sínai helyzetjelentés

Szöveg: Kelemen Viktor őrnagy |  2014. december 1. 6:40

„Senki sem mondta, hogy könnyű lesz” – többször is hallhattuk mostanában ezt a Multinacionális Erők és Megfigyelők Magyar Kontingens (MFO MK) műveleti területén a korábbi honi felkészítésre utalva. A kontingens műveleti területe nagyon megváltozott az elmúlt időszakban.

Már a 2011-es „arab tavaszt" megelőzően is érezhető volt a kezdődő instabilitás, amely főként a helyi beduin törzsek elégedetlenségéből és a terjedő csempésztevékenységből fakadt. A Mubarak-rezsim megbuktatását követően a helyi lakosok elkergették a karhatalmi erők nagy részét a térségből, így a félszigeten biztonsági vákuum alakult ki. Az így kialakult állapotok a területre vonzották a szélsőséges iszlamistákat, valamint a világ más részeiből érkező terrorista elemeket, és velük együtt nagy mennyiségű, illegális hadfelszerelés áramlott be a félszigetre. Azóta a terrorszervezetek, a Gázai-övezet közelsége, a folyamatos csempészet és az ellehetetlenítettek haragja jelentik a közvetett és közvetlen veszélyforrást a műveleti területen az MFO számára, amelyet nem enyhítenek az egyiptomi karhatalmi erők hadműveletei sem.

1595983579

Az MFO MK és honi irányítói, illetve felkészítéséért felelős szervezetei ismerik a kialakult helyzetet, s a felmerült veszélyeztető tényezők ellen először a felkészülés struktúrájának változtatásával, új témakörök bevezetésével reagáltak. A Honvédelmi Minisztérium megemelte a misszió biztonsági besorolását is, ami az érintett rendőri és katonai szervek mellett a laikusok felé is egyértelműen jelezte: az MFO MK biztonsági környezete jelentősen megváltozott. Bár a közvetlen támadás kockázata nem kiemelkedő, a fenyegetettség a közelben zajló, ezres nagyságrendű áldozatokkal járó harcok miatt magasra nőtt.

1595983579

A fentiek nyomán a korábban megkezdett biztonsági erődítések és eszközbeszerzések felgyorsultak az MFO-ban, a készenléti gyakorlások száma megnövekedett.
Az MFO mindent megtesz a biztonság érdekében, mint ahogy a magyar szerepvállalók is. Az MFO egyre nehezebben látja el az izraeli−egyiptomi békeszerződésből adódó megfigyelői feladatait a biztonsági környezet kialakult veszélyei miatt: ezzel egy időben a magyar kontingens leterheltségét is növelik a szinte állandó készültségből adódó többletfeladatok. A kialakult nehézségek és pluszfeladatok ellenére Ócsai Géza alezredes irányítása alatt, a kemény körülmények között is jól helytáll a kontingens huszonhat katonája és tizenhat rendőre.

1595983579

A magyar kontingens elmúlt hetekben megkezdett műveleti területi felkészítését honi területről is támogatták. A kiszállított felszerelések mellett a felkészítést mentoráló csoport is érkezett a műveleti területre. A műveleti terület biztonsági helyzetének értékelésén túl elmélyítették az egyéni, csoportos és bázisvédelmi eljárásokkal kapcsolatos, a harctéri életmentő, a C-IED-, a konvoj- és a lőkészség-ismereteket is.

1595983579

Fotók: a szerző és Turóczy Krisztián orvos százados

CímkékC-IEDMFO