Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu - 296. oldal

Cikkek
szurmay_őrségváltás

Zenés őrségváltás - idén utoljára

2020. szeptember 11. 11:02

Idén utoljára tart zenés őrségváltást az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Honvéd Palotaőrség szeptember 12-én szombaton, a budapesti Szent György téren. A program 11:30-tól térzenével veszi kezdetét a Sándor Palota előtti téren, míg az őrségváltás délben kezdődik.

beketamogato_hatar nyito

Felkészültek a határ védelmére

2020. szeptember 11. 9:06

A Közös Akarat feladat második váltása az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság alárendelt katonai szervezeteinek katonáiból áll. A váltás tagjai a napokban megismerkedtek a határvédelmi feladatrendszer minden szükséges elemével: bővítették az őrszolgálati és járőrözési ismereteiket, valamint elsajátították a fegyverhasználat, a rádióforgalmazás szabályait. Mindezek mellett felfrissítették egészségügyi tudásukat és begyakorolták az intézkedéstaktikai eljárások jogszerű mozzanatait.

miniszteri_indexkép

Miniszteri látogatás

2020. szeptember 11. 5:18

A debreceni Kossuth Laktanya Sportcsarnokában tartott tájékoztatót és találkozott nyugállományú katonákkal, valamint honvédségi nyugdíjasokkal Benkő Tibor szeptember 10-én, csütörtökön.

csúcs_indexkép_utolsó

Csúcstechnika hazai gyártásban

2020. szeptember 10. 21:34

Szeptember 10-én, Zalaegerszegen írta alá a Lynx gyalogsági harcjárműcsalád magyarországi gyártását és fejlesztését lehetővé tévő helyi üzem felépítéséről, valamint a harcjárművek vizsgálatát szolgáló tesztkörnyezet kialakításáról szóló szerződést Háry András, a ZalaZONE Ipari Park Zrt. vezérigazgatója és Armin Papperger, a Rheinmetall AG igazgatótanácsának elnöke. Az eseményen részt vett Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka és Maróth Gáspár, a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos is.

40tonna_index1

Negyven tonna tiszta erő

2020. szeptember 10. 17:46

A közelmúltban új szervezeti egységgel, a Műszaki Támogató Zászlóaljjal bővült a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred. Az alegység számos haditechnikai eszközt is kapott - egyebek mellett a BAT-2 típusú munkagépet. A lánctalpas eszköz kezelőszemélyzetei a napokban tartottak ismeretfelújító foglalkozást.

bevagonír_index1

Bevagonírozták a harckocsikat

2020. szeptember 10. 17:34

Ismét lánctalpak csörgésétől volt hangos a tatai vasútállomás rakodórámpájának környéke szeptember 10-én, csütörtökön. Az MH 25. Klapka György Lövészdandár 11. Harckocsi-zászlóaljának T-72-eseit rakodták fel vasúti kocsikra, az alakulat katonái ugyanis az elkövetkező hetekben több gyakorlaton is részt vesznek a Bakonyban.

202009_MH_kiajánló_4

Dzsungelbéke – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

2020. szeptember 10. 9:30

A vietnámi háború negyvenöt esztendővel ezelőtti végkifejletének néhány száz magyar békefenntartó katona és diplomata is tanúja, sőt résztvevője volt. Ugyanakkor egy másik csendes évforduló is aktualitással szolgál: Vietnám és Magyarország diplomáciai kapcsolatfelvételére épp hetven évvel ezelőtt került sor.

20200909_Honvéd Huszár Díszalegység nyitókép

Bemutatkozására készül a Honvéd Huszár Díszalegység

2020. szeptember 10. 7:19

Jövő év március 15-én, Budapesten, a Kossuth téren, Magyarország lobogójának ünnepélyes felvonásakor, a Nemzeti Lovas Díszegység alakzatában mutatkozik be a Honvéd Huszár Díszalegység. A feladatra már most mindennap készül a díszalegység előkészítő törzse. Szeptember 9-ei szakmai napjukon mutatták be az eddigi gyakorlatok eredményét.

acélkockák_indexkép2

Acélkockák éleslövészeten

2020. szeptember 9. 17:44

Az MH Altiszti Akadémia „Acélkocka” belső tanfolyamrendszerű képzésére bevonult közel kétszáz újoncnak tartottak gránátdobással egybekötött, gépkarabéllyal és pisztollyal végrehajtott éleslövészetet, szeptember 9-én, szerdán az izbégi lőtéren.

légi_segitség_indexkép2

Légi segítség

2020. szeptember 9. 15:33

Szeptember nyolcadikán rendezték meg az Air Wolf Hunting 2020 elnevezésű, komplex légi kutató-mentő gyakorlat szakmai napját, amit megtekintett Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka, valamint Kilián Nándor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága légierő haderőnemi szemlélője is.