Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dzsungelbéke – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2020. szeptember 10. 9:30

A vietnámi háború negyvenöt esztendővel ezelőtti végkifejletének néhány száz magyar békefenntartó katona és diplomata is tanúja, sőt résztvevője volt. Ugyanakkor egy másik csendes évforduló is aktualitással szolgál: Vietnám és Magyarország diplomáciai kapcsolatfelvételére épp hetven évvel ezelőtt került sor.

202009_Magyar_Honvéd_borító

A ruhatáros a maga tapasztalatával szólt a sorban állókhoz: „Milyen sokan vannak ma a vietnámosok!” A vietnámosok a maguk tapasztalatlanságával összenéztek: „Hallottad, mit mondott? Vietnámba megyünk?”

A néphadsereg központi katonai kórházának ruhatárában 1972 őszén – az orvosi vizsgálatra érkezők számának lakonikus elemzése nyomán – ekként hullott le a lepel az Indokínai-félszigetre utazó magyar békefenntartó kontingens titkáról. Merthogy eleinte még a kiválasztottak, a tartalékos kiképzésre berendeltek egy része előtt is hétpecsétes titoknak számított, mire kell felkészülniük. A második világháborút követően a magyar diplomácia és fegyveres erők első, nemzetközi felkérésen alapuló békemissziója a dél-vietnámi tűzszünet-ellenőrző küldetés volt. 1973. január 26. és 1975. május 9. között, három váltásban 636 magyar szolgált Dél-Vietnámban.

De hogyan is kerültek honfitársaink a világtörténelem délkelet-ázsiai epizódjának kellős közepébe?

A történtekről álljon itt néhány gondolat a Zrínyi Kiadó gondozásában, idén májusban, Magyar katonák Dél-Vietnámban címmel megjelent kötetből. A második világháború végén, a japán kapitulációt követően Indokínában ugyan befejeződtek a nyílt fegyveres harcok, azonban megnyugtató politikai megoldás nem jött létre a térségben. A korábbi európai nagyhatalmak gyarmataik elvesztésével fokozatosan kiszorultak Ázsiából. Átadták helyüket a kibontakozó nemzeti felszabadító mozgalmak és a felemelkedő, egymással is rivalizáló szuperhatalmak sajátos érdekütközéseinek. A Francia-Indokínában is zajló folyamat leglátványosabb példáját Vietnám szolgáltatta.

További részletek a Magyar Honvéd magazin szeptember 11-én megjelenő számában!