Kertész László archív felvétele
A hely, ahol összefonódik egymással a környezetvédelem, a vallás és a honvédelem
2024. augusztus 11. 8:08
„Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem.” Máté evangéliumából vett idézettel köszönti a hallgatókat a „Fegyverek között a szeretet” műsor 532. adásában a szerkesztő, Fodor Endre.
HadERŐ: Acélos lövészfelkészítés
2024. június 10. 13:35
Az altisztté válás kulisszatitkai, a NATO legnagyobb egészségügyi gyakorlata, illetve életmentés a levegőből – ismét izgalmas témákkal jelentkezik az M1 „HadERŐ – Hazámat szolgálom!” magazinműsora június 11-én, kedden, 11 óra 33 perckor.
Inter arma caritas – 516. adás
2024. május 11. 9:00
Mit élhet át harci helyzetben egy katona? Érezhet félelmet? Mi, civil emberek hogyan dolgozzuk fel a háborús helyzetet lelkileg? Többek között ezekre a kérdésekre is kereste a választ a szerkesztő, Fodor Endre a Mária Rádió podcast beszélgetésében, amelyben megszólalt dr. Lippai Péter dandártábornok, aki parancsnokként, törzsfőnökként három katonai misszióban is részt vett, valamint Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök.
M1 HadERŐ: túlélés, felderítés és logisztika
2024. április 15. 13:57
Hogyan segítheti egy katonát a túlélésben néhány műanyagzacskó? Hogyan zajlik egy klasszikus felderítő tevékenységnek számító beszivárgás? Mi a harctevékenységek láthatatlan mozgatórugója? Többek között ezekre a kérdésekre ad választ az M1 „HadERŐ – Hazámat szolgálom!” magazinműsorának legújabb adása!
Embert a vasra! – személyesen mondott köszönetet a miniszter
2024. február 19. 10:18
„Visszaépítettük a magyar tüzérképességet. Nagyon büszkék vagyunk rá. Köszönöm ezt az elhatározást, mert emberre van szükségünk a vasra” – köszönte meg személyesen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a PzH 2000 toborzókampány kapcsán Rózsavölgyi Viktor és Simon Krisztián jelentkezését a Magyar Honvédségbe.
Honvédorvos
2024. február 8. 8:11
A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ és a Magyar Katonai-Katasztrófaorvostani Társaság közös lapja, a Honvédorvos legújabb száma megújult külsővel már elérhető online is.
Magyar katonadiplomáciai siker az EUFOR-ban
2024. január 29. 10:35
Mint minden héten, úgy ezúttal is izgalmas és érdekes témákkal jelentkezik a „HadERŐ – Hazámat szolgálom!”, az M1 katonai magazinműsora január 30-án, kedden 11 óra 33 perctől látható a csatornán.
Melyik a világ legjobb harckocsija?
2024. január 28. 17:47
Cikkünkben nem csak a fenti kérdésre kapunk egyszerű választ, hanem többek között arra is, hogy miért...
A PzH önjáró löveg a csúcstechnika jó példája
2024. január 27. 19:05
„Már zajlik a Magyar Honvédség ’Embert a Vasra’ elnevezésű toborzókampányának második fázisa – mondta Lele Gergő hadnagy, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár vitéz Barankay József 1. Tüzérosztály szakaszparancsnoka az Origo internetes lapban, január 27-én, szombaton megjelent interjújában, amelyben az új Panzerhaubitze (PzH) 2000 önjáró löveget is bemutatta.
PzH, testközelből
2024. január 26. 14:13
Itt a lehetőség, hogy mindenki testközelből is szemügyre vegye a csúcskategóriás, PzH 2000-es önjáró löveget! Január 26-án és 27-én, 8.00-19.00 óra között Vértesszőlősön és Tatabányán; illetve szombaton Csepelen is találkozhatunk a világ egyik legmodernebb harcjárművével és a tatai tüzérekkel.