Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

HadERŐ: Acélos lövészfelkészítés

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: Kertész László archív felvétele |  2024. június 10. 13:35

Az altisztté válás kulisszatitkai, a NATO legnagyobb egészségügyi gyakorlata, illetve életmentés a levegőből – ismét izgalmas témákkal jelentkezik az M1 „HadERŐ – Hazámat szolgálom!” magazinműsora június 11-én, kedden, 11 óra 33 perckor.

Acélkocka lövész szakmai képzés KLAC4509

Életmentés civil és katonai szakértők szoros együttműködésével, többnemzeti környezetben, ráadásul műveleti területen – így lehet legtömörebben összefoglalni a NATO legnagyobb egészségügyi gyakorlatának, a hazánkban zajlott Vigorous Warrior 2024-nek a lényegét. Az adásban többek között a magyar ROLE-2 tábori kórház intenzív osztályának „életébe” is betekintést nyerhetünk.

Ötszáz kilométerrel arrébb, Bosznia-Hercegovinában az életmentés egy másik aspektusát ismerhetjük meg: az EUFOR misszióban Magyarország adja a MEDEVAC, azaz légi egészségügyi kiürítési képességet. Vajon a hajózó állománynak a missziós szolgálatteljesítéshez milyen követelményeknek kell megfelelnie? S milyen területről érkeznek az orvosi csapat tagjai?

A honvédségi életképek ezután nagy fordulatot vesznek: hirtelen egy olyan terepgyakorlaton találjuk magunkat, ahol az úgynevezett „Acélkocka” kiképzés zajlik. Amellett, hogy bepillanthatunk a leendő altisztek lövészfelkészítésébe, megtudhatjuk azt is, pontosan hogyan fonódik össze a gyakorlati tudás megszerzése és a katonai vezetés fortélyainak elsajátítása. 

Minden kedd délelőtt, 11:33-kor „HadERŐ – Hazámat szolgálom!” az M1-en.

Címkékmagazin