Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Minden másodperc számít

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: Érdi Róbert |  2024. június 10. 11:11

„Az ELM-2084 típusú háromdimenziós radarok jelfeldolgozása már sokkal professzionálisabb, mint a régebbi eszközöknél” – mondta Dömötör Mónika főhadnagy, az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ radarmérnöke a Magyar Honvédség új háromdimenziós légtérellenőrző lokátorának átadóján, Veszprémben, június 7-én, pénteken.

Dömötör Mónika főhadnagy az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központban szolgál, az egyetlen női radarmérnökként az országban. Meglátása szerint a katonai hivatás sokáig nem számított kimondottan klasszikus női feladatkörnek, mostanra viszont ez a helyzet megváltozott. „Ez a megállapítás igaz a villamosmérnöki pályára is, de azon belül a radar teljesen egyedi területet képez” – mesélte. Nála már gyermekkorban eldőlt, hogy milyen pályát választ: az édesapja és nagyapja is mérnökként tevékenykedett, tőlük alapos ismeretet kapott a szakmáról és tényleges kedvet a gyakorlásához. „Mindemellett az is meghatározó volt, hogy a radarmérnök feladata nagyon izgalmas” – részletezte.

Mint elmondta, a hazai légi vezetéssel és irányítással foglalkozó szakemberek jelenleg még a régi technikát üzemeltetik, de az izraeli IAI ELTA cég és a Rheinmetall Canada által gyártott ELM-2084 típusú mobil, háromdimenziós, réskitöltő radar minőségi változást hozhat a területen. „„Nagyon vártuk, ez igazi előrelépés, modernizáció a Magyar Honvédség ezen képességét tekintve is. Nagyon örültünk az új eszköznek és nagy lelkesedéssel kezdtünk neki a felfedezésének és tanulmányozásának” – sorolta.

20240607_veszprem_honvedelmi_miniszter_rheinmetall_radar_atadas_er_021

Az eredetileg 2010-ben, Izraelben kifejlesztett, napjaink legmodernebb radarjának tartott eszköz három komplexumból áll: antennarendszerből, hadműveleti-kezelői kabinból és az áramellátást biztosító rendszerből. Gyakorlati előnye, hogy a korábban a rendszerben lévő rádiólokátorokhoz képest nagyobb felderítési távolsággal és detektálási képességgel rendelkezik. „Manapság rendkívül fontos, hogy pontosan meg tudjuk határozni a légtérben található objektumok térben elfoglalt helyét. Ez lehet drón, rakéta, repülőgép, tehát kisebb-nagyobb és lassabb-gyorsabb eszközök. Az is lényegi kérdés, hogy erről minél megbízhatóbb információt szerezzünk” – tette hozzá Dömötör Mónika főhadnagy, aki elmondta: az ELM-2084 radar használatával lehetővé válik, hogy a lehető leggyorsabban tájékoztassák a döntéshozó szerveket, akik az esetleges válaszreakcióról döntenek.

„Mindez pedig azért kiemelt jelentőségű, mert manapság már minden másodperc számít” – összegezte, hozzátéve, hogy az új csodaeszköz nem csak légtérellenőrző radarként funkcionál, tüzér- és légvédelmi rakéta feladatok támogatására is alkalmas. A multifunkcionális felderítő és célkövető radart többek között Kanada, Szingapúr, Finnország, Vietnám, India és Szlovákia is alkalmazza, Izraelben, ahol a Vaskupola-rendszer részét képezi, harci körülményekben is állja a sarat.

Kapcsolódó cikkek