Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szijjártó Péter Facebook-oldala

Cikkek
3

A kormány mentőakciójában a magyar légierő 325 embert menekített ki Izraelből

2023. október 9. 10:54

A kormány mentőakciója keretében a magyar légierő az éjszaka folyamán három repülőgéppel összesen 325 embert, köztük 46 gyereket menekített ki Izraelből – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter október 9-én, hétfőn Budapesten.

1

A magyar légierő két gépe 215 embert menekített ki Izraelből

2023. október 9. 7:48

A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakciója keretében a Magyar Légierő két repülőgépe 215 emberrel a fedélzetén elhagyta az izraeli légteret és immár biztonságos légtérben haladnak Magyarország felé – közölte Szijjártó Péter október 8-án, vasárnap este a Facebook oldalán.

torok2

Katonaorvosok is segítenek Törökországban

2023. február 8. 14:42

Eddig 16 ember köszönheti az életét a magyar mentőalakulatoknak, hamarosan pedig bővül a mentésben résztvevő magyar kontingens Törökországban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, február 8-án, szerdán.

szijjarto peter - nato csucs brusszel

Szijjártó Péter: Magyarország jelentős szerepet vállal a NATO működésében

2021. június 13. 20:34

Magyarország olyan jelentős szerepet vállal a NATO működésében, amilyenre ezidáig nem került sor - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter június 13-án, vasárnap, fél nappal az észak-atlanti szerződés tagállamai vezetőinek csúcstalálkozója előtt.