Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A kormány mentőakciójában a magyar légierő 325 embert menekített ki Izraelből

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Kertész László, Szijjártó Péter Facebook-oldala |  2023. október 9. 10:54

A kormány mentőakciója keretében a magyar légierő az éjszaka folyamán három repülőgéppel összesen 325 embert, köztük 46 gyereket menekített ki Izraelből – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter október 9-én, hétfőn Budapesten.

3

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy továbbra is rendkívül aggasztó a helyzet a közel-keleti országban, ahol egyes területeken gyakorlatilag háborús állapotok uralkodnak. Leszögezte, hogy a kormány számára ilyenkor természetesen a legfontosabb feladat a magyar emberek biztonságba helyezése.

Tájékoztatása szerint ezért több száz emberrel vették fel a kapcsolatot, akik közül 215-öt már az éjszaka folyamán kimenekítettek a magyar légierő két repülőgépével, azonban volt még több mint száz magyar állampolgár, akik szerettek volna hazajutni, ezért az egyik gép tett még egy kört Tel-Avivba, s újabb 110 főt vett a fedélzetére.

„A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakciójában tehát a magyar légierő három repülőgéppel összesen 325 embert menekített ki Izraelből” – húzta alá.

Izraelbe induló repülőgép fotózása KLAC2468

Szijjártó Péter rámutatott, hogy így a hazatérésben segítséget kérő magyar emberek mindegyike itthon van vagy úton van már hazafelé, miután néhány perccel ezelőtt a harmadik evakuációs járat is elhagyta Izrael légterét. Közölte, hogy az érintettek között 310 magyar és tizenöt külföldi – például izraeli, svéd, német, brit, osztrák és portugál – állampolgár van és 46 gyerek.

„Természetesen a nagykövetség munkatársai Tel-Avivban továbbra is 24 órás szolgálatot teljesítenek. Természetesen a budapesti vészhelyzeti központunkban is megemelt konzuli létszámmal dolgozunk, és várjuk azoknak a magyar embereknek a jelentkezését, akiknek bármilyen segítségre szükségük van Izraelben” – jelentette ki.

Elmondta, hogy Budapest és Tel-Aviv között folyamatosak a menetrend szerinti járatok. A miniszter arra kérte a magyar embereket, hogy kizárólag „nagyon-nagyon halaszthatatlan esetben” utazzanak Izraelbe, ha el tudják halasztani az útjukat, akkor tegyék meg a saját biztonságuk érdekében. „Aki azonban Izraelbe megy, legyen szíves konzuli védelemre regisztrálni” – mondta.

A miniszter hangsúlyozta: „mi továbbra is kiállunk Izrael mellett, elítéljük az Izraelt ért terrortámadást, egyúttal pedig arra hívjuk fel a nemzetközi politika szereplőit, hogy mutassanak felelősséget ebben a helyzetben, és kerüljük el az eszkalációját ennek a háborús helyzetnek.”