Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szöőr Ádám

Cikkek
toborzas_videojatekokkal

„Játékos” toborzás

2021. augusztus 7. 17:46

Az Egyesült Államokban már nagy hagyománya van annak, hogy a katonaság soraiba a videójátékokon keresztül is toboroznak fiatalokat. Hazánkban még gyerekcipőben jár a kezdeményezés, de a Lenovo Legion Honvéd Esport Akadémia létrehozásával erősödhet ez a vonulat is. A témáról Baglyos Sándorral, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatójával beszélgettünk, aki a Videójátékok szerepe a katonai toborzásban című diákköri dolgozatával első díjat nyert az idei Országos Tudományos Diákköri Konferencián.

nemzeti-laboratorium

Biztonsági Technológiák Nemzeti Laboratórium az NKE-n

2021. május 18. 9:46

Intézmények, települések és az állam biztonságához is hozzájárul a Biztonsági Technológiák Nemzeti Laboratórium (BTNL), amelynek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) ad otthont. A Nemzeti Laboratóriumok Program részeként működő kutatóhely a tervek szerint piacképes termékeket fejleszt majd, ehhez pedig céges partnerekkel is együttműködik az intézmény. A BTNL-projekt részleteiről online konferencián számoltak be a szakemberek.

mohacsi-csata

A szolnoki ütközettől Szent László bárdjáig

2021. április 20. 11:03

A hadtörténelem időszerű kérdéseiről, így például a mohácsi csata kutatásának egyes részleteiről is szó volt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK) legutóbbi online eseményén, amelyen elhangzott: a bemutatott kutatások nemzetközi környezetben is elhelyezhetőek.

Pohl

Legyen örömük a munkában!

2021. április 17. 7:19

Idén ismét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem ad otthont az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- és Rendészettudományi szekciójának.

1_ottusa_vilagkupa_2021-2

Öttusa Világkupa a Ludovikán

2021. március 26. 10:50

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusa ad otthont március 24. és 28. között a 2021-es öttusa világkupa-sorozat első állomásának. Az olimpiai kvalifikációs versenyen a világ legjobbjai mérik össze tudásukat.

1_Romanelli_emlektabla-2

Romanelli emlékezete

2021. március 15. 9:22

145 éve született Guido Romanelli olasz ezredes, akinek 1919-ben jelentős szerepe volt több ludovikás hallgató életének megmentésében. A főtiszt emlékére táblát helyeztek el a Ludovika Főépület falán, az ünnepélyes avatás a járványhelyzet miatt várhatóan júniusban lesz.

Ludovika_Collegium

Elindult a Ludovika Collegium

2021. február 22. 10:43

Tizennyolc hallgatóval február elején elindult a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új tehetséggondozó programja, a Ludovika Collegium. A program célja, hogy különböző egyetemek hallgatóiból erős szakmai és emberi közösséget hozzon létre.

Ludovika Szabadegyetem

Történeti síkon folytatódik a Ludovika Szabadegyetem

2021. február 7. 15:45

A Ludovika Akadémia történetéről, küldetéséről és hagyományairól szólnak majd a Ludovika Szabadegyetem tavaszi félévének előadásai. Az egyelőre online formában tervezett események arra keresik a választ, hogy milyen értékeket közvetített a tanintézet.

1_hhk_online_nyilt_nap

Online nyílt napok: NKE HHK

2020. december 5. 11:02

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK) képzéseiről, a felvételi követelményekről és a honvéd tisztjelöltek mindennapjairól is kaphattak információkat azok, akik részt vettek a kar online nyílt napján december 4-én. A Ludovika Tv stúdiójából közvetített műsorban egykori hallgatókkal is készültek beszélgetések.

1596072606

Egyre összetettebbek a hibrid konfliktusok

2019. november 26. 6:31

A honvédelmi szférában is egyre nagyobb kihívást jelentő hibrid konfliktusokat elemezték különböző megközelítésekből a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti campusán tartott konferencián.