Galériák - 1074. oldal
Évről évre többen jelentkeznek honvéd tisztjelöltnek
2015. január 9. 14:35
Harmadik alkalommal rendezett nyílt napot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara január 9-én, pénteken. Az érdeklődés idén is óriási volt, rengetegen látogattak el az intézmény Hungária körúti campusára.
A nagy durranás!
2015. január 7. 7:27
Egy perc hosszúsága sok mindentől függ. Egy robbantási foglalkozás során például attól is, hogy elhisszük-e a kiképzőnek: a hatvan centi hosszú gyújtózsinór valóban egy perc alatt ég el…
2014 képekben (9. rész)
2014. december 30. 7:10
A Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség rendezvényein, kiképzési foglalkozásain 2014-ben is részt vettek a HM Zrínyi Nonprofit Kft. fotóriporterei és újságírói, akik az elmúlt esztendő fényképezőgéppel megörökített leglátványosabb pillanataiból válogattak össze egy csokorra valót olvasóinknak.
A szeretet hangja
2014. december 29. 10:18
December 22-én a Honvédelmi Minisztérium és a Debreceni Nagytemplom Református Egyházközség közös akaratával, A szeretet hangja címmel karácsonyi koncertet adott a cívisvárosban a Veszprémben állomásozó Légierő Zenekar és Vastag Tamás. A zsúfolásig megtelt debreceni Nagytemplomban szűnni nem akaró tapssal köszönték meg a rendhagyó, egyszerre áhítatos, illetve jazzes hangvételű hangversenyt. A koncerten református és katolikus karácsonyi dalok, valamint Frank Sinatra karácsonyi énekei csendültek fel.
2014 képekben (8. rész)
2014. december 29. 8:01
A Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség rendezvényein, kiképzési foglalkozásain 2014-ben is részt vettek a HM Zrínyi Nonprofit Kft. fotóriporterei és újságírói, akik az elmúlt esztendő fényképezőgéppel megörökített leglátványosabb pillanataiból válogattak össze egy csokorra valót olvasóinknak.
2014 képekben (7. rész)
2014. december 28. 7:30
A Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség rendezvényein, kiképzési foglalkozásain 2014-ben is részt vettek a HM Zrínyi Nonprofit Kft. fotóriporterei és újságírói, akik az elmúlt esztendő fényképezőgéppel megörökített leglátványosabb pillanataiból válogattak össze egy csokorra valót olvasóinknak.
Rendhagyó állománygyűlés
2014. december 27. 17:15
Matematikai értelemben 2014 egy átlagos év volt: többet dolgoztunk, mint tavaly, viszont kevesebbet annál, mint amennyi munka jövőre vár ránk – foglalta össze tömören az évértékelő beszámolójában elhangzottakat Ugrik Csaba dandártábornok, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnoka.
2014 képekben (6. rész)
2014. december 27. 7:29
A Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség rendezvényein, kiképzési foglalkozásain 2014-ben is részt vettek a HM Zrínyi Nonprofit Kft. fotóriporterei és újságírói, akik az elmúlt esztendő fényképezőgéppel megörökített leglátványosabb pillanataiból válogattak össze egy csokorra valót olvasóinknak.
2014 képekben (5. rész)
2014. december 26. 7:27
A Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség rendezvényein, kiképzési foglalkozásain 2014-ben is részt vettek a HM Zrínyi Nonprofit Kft. fotóriporterei és újságírói, akik az elmúlt esztendő fényképezőgéppel megörökített leglátványosabb pillanataiból válogattak össze egy csokorra valót olvasóinknak.
2014 képekben (4. rész)
2014. december 25. 9:13