Galériák - 11. oldal
Nem csak a hibákat keresik
2024. szeptember 3. 20:05
A Honvédelmi Minisztérium Belső Ellenőrzési Főosztálya idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. A belső ellenőrök ritkán, jobban mondva soha nincsenek előtérben, mégis mindegyik, a honvédelmi tárcához vagy a Magyar Honvédséghez köthető szervezetben jelen vannak és segítik az ottani munkát. A belső ellenőrök napját szeptember 3-án ünneplik, a jubileum alkalmával dr. Lány Zsolt ezredes, a HM Belső Ellenőrzési Főosztály főosztályvezetője idézte fel a megalakulás körülményeit, valamint ismertette a belső ellenőrök munkáját és hivatásuk célját.
Kratochvilosnak lenni kiváltság
2024. szeptember 3. 19:00
„Az, hogy ilyen kivételezett helyzetben vannak, kiváltság. Az, hogy nagyon sok juttatásban van részük, kiváltság. Az, hogy itt ülnek, töltse el önöket büszkeséggel” – fogalmazott ünnepi beszédében Fekete András őrnagy, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója a tanévnyitó ünnepségen, szeptember 2-án, Debrecenben.
Olimpikonok lőkiképzésen
2024. szeptember 3. 16:45
„Az egész társadalmat szeretnénk megmozgatni. Szeretem, megvédem! – szól a mottónk, hiszen azon civileket várjuk a területvédelmi ezredekbe, akik saját lakóhelyükért szeretnének tenni” – fogalmazott az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred tartalékosainak alapkiképzésén Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A honvédelmi miniszter szeptember 2-án látogatott Gödöllőre az újoncok és olimpikonok lövészeti foglalkozására.
Moonstar 2024
2024. szeptember 3. 15:30
A Magyar Honvédség „Moonstar 2024” elnevezéssel többnemzeti harcászati gyakorlatot tart szeptember első felében a Központi Gyakorló- és Lőtéren. A magyar, lengyel és szlovák területvédelmi tartalékos erők gyakorlatának elsődleges célja, hogy terepen összekovácsolják az alegységeket, ellenőrizzék a tartalékos katonák felkészültségét, és felmérjék eddigi képességeiket.
Ötven év távlata
2024. szeptember 3. 12:50
„Számomra ez egy rendkívül jó és érdekes tapasztalat volt, különösen így, a bevonulásom ötvenedik évfordulóján” – hangsúlyozta dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke, a Magyar Honvédség főparancsnoka, aki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel, illetve dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével tekintette meg az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár hatásbemutatóját a nullponti lőtéren, szeptember 2-án.
A magyar szív nem tűr meg idegen hatalmat
2024. szeptember 3. 8:40
Katonai tiszteletadással egybekötött ünnepi hálaadó szentmisét tartott a HM Katolikus Tábori Püspökség Buda 1686. évi fölszabadításának 338. évfordulója alkalmából a Mátyás-templomban, szeptember 2-án. Előtte a Hess András téren Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere, Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese és Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök koszorút helyezett el XI. Ince pápa emlékművénél.
Kadétok az iskolapadban
2024. szeptember 2. 19:45
„Sok tanévnyitón vettem részt életemben, de honvédelmi miniszter sosem látogatott meg minket. Én most azért jöttem el önökhöz, hogy elmondjam, milyen lehetőséget kínál a Magyar Honvédség a fiataloknak. Önöknek, akik először találkoznak életükben a honvédelem ügyével” – kezdte tanévnyitó beszédét Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szeptember 2-án, a Honvéd Kadét Programba belépő Gödöllői Váci SzC Madách Imre Technikum és Szakképző Iskola ünnepségén.
Idén is töretlen népszerűségnek örvendtek a honvédelmi táborok
2024. szeptember 1. 12:07
2024. nyarán a Magyar Honvédség nyolcadik alkalommal szervezte meg a honvédelmi táborokat, melyeken közel 4000 diák vett részt. Idén 25 különböző témájú tábor valósult meg, 56 helyszínen. Újdonság volt a tematikák között a drónpilóta, az ejtőernyős, a kiber- és vegyivédelmi, az életmód, valamint a Ludovika pályaorientációs tábor - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere.
(Katona)zene nélkül mit érek én?
2024. szeptember 1. 6:30
„Öröm látni, hogy ennyien érdeklődnek a katonazenészek szolgálata iránt. Ők mind Zeneakadémiát végzett, nagyon magasan képzett zenészek, akik rendkívül komoly munkát fektetnek abba, hogy szórakoztassák önöket” – fogalmazott a közönséghez szólva dr. Bali Tamás dandártábornok, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár dandárparancsnoka a Szolnok Napja programsorozat részeként megrendezett XXVII. Szolnoki Regionális Katonazenekari Fesztiválon, augusztus 30-án, pénteken.
Balesetnél segítettek az EUFOR katonái
2024. augusztus 31. 20:59
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter közösségi oldalán méltatta azokat az MH EUFOR Kontingensében szolgáló honvédeket, akik a műveleti területen egy balesetnél nyújtottak segítséget.