Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A sikerek csúcsán

A Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2024. május 20. 15:17

1849. május 21. mérföldkő volt a magyar szabadságharc történetében. A tavaszi hadjárat sikereit megkoronázva a honvédsereg 175 éve ezen a napon visszahódította a császári erőktől a budai várat, s ezzel együtt az egész fővárost. E diadal lehetővé tette azt is, hogy a kormány és az országgyűlés visszaköltözzön a forradalom bölcsőjének tekintett Pest-Budára.

202405_Magyar_Honvéd_borító

A tavaszi hadjárat keretében a honvédsereg 1849. április 19-én, Nagysallónál újabb csapást mért a császári csapatokra. Ez a kudarc az osztrák fővezér, Alfred Windisch-Grätz posztjába került, akit Ludwig Welden táborszernagy váltott fel. Welden Pest-Buda feladásáról döntött, ám a várban – Heinrich Hentzi von Arthurm vezérőrnagy irányítása mellett – hozzávetőleg 5000 katonát és komoly tüzérséget hagyott hátra.

A megfelelő ember

A budai várról érdemes megjegyezni, hogy korántsem tartozott a jól védhető erődítmények sorába. A környező magaslatokról könnyedén a falak mögé lehetett lőni, megközelítését, lerohanását nem nehezítették akadályok, védművek. Kút hiányában a Lánchíd budai hídfőjénél, a Vízivárosban lévő szivattyútelep biztosította a várban lévők vízellátását. Ezeket a hiányosságokat a parancsnok, Heinrich Hentzi von Arthurm szaktudása volt hivatott ellensúlyozni; a debreceni születésű, svájci felmenőkkel rendelkező vezérőrnagyot tartották az osztrák haderő egyik legjobban képzett műszaki katonájának. A császári hadvezetés azon a véleményen volt, hogy ő bizonyosan a legvégsőkig tartja az állásait, már csak azért is, mert ellene magyar hadbírósági eljárás folyt, miután a vád szerint 1848 őszén megpróbálta átjátszani Pétervárad erődjét a szerb felkelők kezére.

További részletek a Magyar Honvéd magazin május 17-én, pénteken megjelent számában!