Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

HadERŐ: sokoldalú magyar hozzájárulás az EUFOR-ban

Ha kedd, akkor HadERŐ!

Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: archív felvételek |  2024. május 20. 13:20

Honvédelem napja, EUFOR Althea művelet, párizsi olimpia – ismét változatos témákkal jelentkezik az M1 „HadERŐ – Hazámat szolgálom!” katonai magazinműsora, melynek legújabb epizódja május 21-én, kedden 11 óra 33 perctől látható.

Mesterlövész kiképzés KL

A honvédelem napja egy emblematikus történelmi pillanathoz köthető, ugyanis 1849. május 21-én a Görgei Artúr vezette honvéd hadsereg visszafoglalta Buda várát. A Magyar Honvédség katonái napjainkban is hőstetteket hajtanak végre és hűen szolgálják hazájukat, valamint a NATO és az Európai Unió misszióiban a nemzetközi békéért dolgoznak. A modern kor magyar katonája elhivatott, kreatív, nyelveket beszél, viselkedésével és megjelenésével is az erőt sugározza.

A HadERŐ stábja az EUFOR főhadiszállására, Szarajevóba látogat. A missziónak először van magyar parancsnoka, dr. Sticz László vezérőrnagy személyében. A műsorban betekinthetünk a tömegkezelés folyamatába, kiderül, hogy milyen szempontok szerint kell egy kritikus tömeget kezelni, valamint megismerjük a Magyar Honvédség tűzszerészeinek feladatkörét is.

Szarajevó_EUFOR_26_kontingens_KL_2

Hazánk az EUFOR parancsnoki évét megelőzően is már számos misszióban vett részt, amely erősítette honvédjeink hírnevét. Katonáinknak nincs egyszerű dolguk, hiszen több nemzet katonáival kell együtt dolgozniuk, valamint beilleszkedniük egy idegen ország mindennapjaiba. A nemzetközi kapcsolatok kezelésében és előkészítésben vesznek részt a katonaattasék, akik a katonapolitika, katonadiplomácia területén dolgoznak a mindennapokban. Bosznia-Hercegovinában ez különösen fontos és összetett feladat.

Egy hónap múlva a világ Párizsra figyel majd, ugyanis megkezdődnek a 2024. évi párizsi olimpiai játékok. A Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága minden eddiginél nagyobb támogatást biztosított a Magyar Olimpiai Bizottságnak és a Magyar Paralimpiai Bizottságnak. A magyar sportvezetés szándéka az, hogy az olimpiai játékok évében tovább fejlődjék Magyarország sportdiplomáciája és sportolóink ötkarikás sikerei által a sport, sportolás, testmozgás egyre inkább a magyar emberek mindennapjainak részévé váljon, megvalósuljanak a Sportoló Nemzet Program célkitűzései.

Ne feledjék! Minden kedden délelőtt, 11:33-kor „HadERŐ – Hazámat szolgálom!” az M1-en! Tartsanak velünk!