Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Galériák - 212. oldal

Cikkek
IMG_3793

„Hiszek az oktatás erejében”

2023. március 28. 19:40

Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke köszöntötte az Európai Fegyveres Erők Legfelsőbb Parancsnokságán működtetett nemzetközi iskola vezetőit március 28-án, kedden, a budapesti Hadik Hotelben, ahol – többek között – beszélt a Honvéd Kadét Program részleteiről is.

DSC_0552JPG_nyito

Jótékonysági futás Miskolcon

2023. március 28. 16:48

Immáron harmadik alkalommal vett részt jótékonysági futás lebonyolításában az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 10. Területvédelmi Zászlóalj március 26-án, vasárnap délelőtt Miskolcon, a Népkerti Futókör rekortán futópályáján.

menedekepites_cover

Menedéképítés az erdőben

2023. március 28. 13:06

Újabb tábori kihelyezési hetet tudhatnak maguk mögött az MH Béketámogató Kiképző Központ katonái. Szolnokon és Táborfalván, március 19–24. között zajlott a felkészítés.

mori3

Több móri diák is katona szeretne lenni

2023. március 28. 10:38

Pályaorientációs nap során nyertek bepillantást középiskolás diákok a Magyar Honvédség tevékenységébe. A programon a székesfehérvári MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár mutatkozott be.

buvar - nyito

Nehéz a dolga a katonabúvárnak

2023. március 28. 7:28

Sisakos búvárkiképzést tartanak Szentesen, az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred búvár kiképzőbázisán. A műszaki katonák által alkalmazott felszerelés súlya meghaladhatja a 60 kilogrammot is, ami csak tovább nehezíti a munkabúvárok amúgy is összetett feladatvégrehajtását a víz alatt.

nke1

Gyümölcsöző együttműködés a Többnemzeti Szárazföldi Kötelékkel

2023. március 27. 20:05

A Többnemzeti Szárazföldi Kötelék (Multinational Land Force – MLF) 2002 óta működik együtt eseti alapon szlovén, olasz és magyar felsőoktatási intézményekkel.

Index_acelkocka

Rengeteg élmény 24 óra alatt

2023. március 27. 16:23

Először szervezett az MH Altiszti Akadémia 24 órás, a katonai mindennapokat bemutató programot civilek számára március 23–24-én. A rendezvényen összesen 74, előzetesen regisztrált, 16 és 35 év közötti érdeklődő – köztük több kadét – vett részt.

ebes - nyito

Oklevelet kaptak az ebesi diákok

2023. március 27. 15:09

Oklevelet adott át dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke az Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanulói részére március 27-én, hétfőn. Az elismerésben azok a diákok részesültek, akik pályaművet nyújtottak be a honvédelmi gyermek és ifjúsági alkotás pályázatra.

IMG_9590 másolat

Indul a H225M-esek levegő-föld tesztlövészete

2023. március 27. 14:51

A héten veszi kezdetét a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében beszerzett Airbus H225M közepes többcélú helikopter levegő-föld tesztlövészete. Egyelőre még a gyártó vállalat francia szakemberei üzemeltetik a gépet, de már megkapta a magyar légierő felségjelzését és a magyar oldalszámot a pápai MH 47. Bázisrepülőtéren. Az HM Állami Légiügyi Főosztály szakemberei kiállították a helikopter típusalkalmassági bizonyítványát, így megkezdődhet a fegyverzet tesztelése.

honvedkorhaz_cover

Amerikai egészségügyi delegáció az MH Egészségügyi Központban

2023. március 27. 9:55

A 101st Airborne és a 10th Mountain Division egészségügyi vezetőit, valamint az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetség Védelmi Együttműködési Iroda összekötő tisztjeit fogadta dr. Vekszler Péter ezredes, az MH Egészségügyi Központ nemzetközi ügyekért felelős parancsnokhelyettese.