Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Galériák - 215. oldal

Cikkek
Kőszeg_index

A fehér bevonat rejtélye

2023. március 23. 15:00

Rendhagyó feladatban segédkezett az MH Egészségügyi Központ (MH EK) Járványvédelmi és Tudományos Kutató Intézet három munkatársa, akik többszáz éve érintetlen kripták levegőjének bakteriológiai célú mintavételét és vizsgálatát hajtották végre a felújítás alatt álló kőszegi Szent Jakab-templomban tartott régészeti ásatáson, március 21-én.

tata5

Vár a tatai dandár!

2023. március 23. 13:01

Pályaorientációs napot tartottak a tatabányai TSZC Bánki Donát - Péch Antal Technikum tanulóinak az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái. A bemutató során a diákok információt kaptak a katonai életről, illetve közelebbről is megtekinthették a dandárnál használt kézifegyvereket.

víz_nyitó

A természetvédelem jegyében

2023. március 23. 11:35

A veszélyeztetett édesvízkészletekre és a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára hívja fel a figyelmet a víz világnapja minden év március 22-én. Folyamatosan frissülő összeállításunkban a Magyar Honvédség alakulatainál és a katonai szervezeteknél, a víz világnapja alkalmából szervezett programokról készített tudósításokat közöljük.

gyor7

Eredményes győri „amazonok”

2023. március 23. 9:22

Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred három katonahölgye is indult a Mária Főhadnagy Emlékverseny – 8. Nőnapi Amazon Kupáján.

20230322_KG_csor_vegyvedelmikikepzes_009

Mentesítés után vissza a harcmezőre

2023. március 23. 7:19

A bakancs alatt mállik, porzik a bakonyi felszín. Próbálunk óvatosan poroszkálni a cserjék között, már-már tisztelettudóan, mert itt, a „tiszta térfélen” komoly precizitással zajlanak az előkészületek a szennyezett oldalról érkezők fogadására. Összhang, rend, hatékonyság – a vegyivédelmi katonák csendben, fegyelmezetten serénykednek.

MHPK_eloadas_Pannon_Egyetem_nyitó

Magyar Honvédség: nemzeti haderő szövetségi rendszerben

2023. március 22. 19:01

„High-tech hadsereg, átalakítások, fejlesztések a Magyar Honvédségben” címmel tartott előadást felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke Veszprémben, a Pannon Egyetemen, március 22-én, szerdán.

EK_nyitó

Rendhagyó pódiumbeszélgetés az MH Egészségügyi Központban

2023. március 22. 16:06

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és a Terrorelhárítási Központ (TEK) törökországi földrengés áldozatainak mentésében résztvevő képviselőinek részvételével tartottak műhelybeszélgetést az MH Egészségügyi Központ székhelyén, március 21-én, kedden.

szolnok7

Ejtőernyő és kelevéz

2023. március 22. 14:26

Honvédelmi gyakorlati oktatási napokat tartottak a közelmúltban a Szolnoki Honvéd Kollégiumban.

pumák_nyitó

Pumák a Bakonyban

2023. március 22. 13:03

Különleges túranapot szervezett a Hajagi Természetvédő és Szabadidő Egyesület (HATESZ) a 2023 Európa Kulturális Fővárosa Veszprém programsorozat keretében március 11-én.

bhd7

Csak katonásan, gyerekek!

2023. március 22. 10:49

Három gyerekcsoport látogatott el a közelmúltban az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárhoz.