Galériák - 911. oldal
„Az igaz ügyek soha nem veszhetnek el”
2017. október 5. 17:14
Addig vagyunk magyarok, addig van magyar hazánk, amíg hisszük: akarattal, kitartással, összefogással sikerre tudjuk vinni nemzeti ügyeinket – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter október 5-én, Budapesten.
Reformáció 500.
2017. október 5. 10:37
A megújulás lendülete címmel nyílt fotókiállítás a Reformáció 500. évfordulója alkalmából Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ galériájában október 4-én, szerdán.
Vissza a múltba
2017. október 4. 7:10
Második világháborús katonai hagyományőrző és haditechnikai bemutatót tartottak szeptember 30-án és október 1-jén, a komáromi Monostori Erődben. A program kiegészítéseként kirakodóvásár, sétahajózás és egyenruhás tárlatvezetés várta a látogatókat.
Együtt, egymásért, szeretettel
2017. október 3. 18:33
Az idősebb generáció tapasztalataira, kitartására, hitére ma is szükség van, világnapjuk pedig egyben a jószolgálat ünnepét is jelenti – fogalmazott dr. Holló József Ferenc nyugállományú altábornagy, miniszteri biztos október 3-án Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségén.
Túl a validációs gyakorlatokon
2017. október 3. 16:07
Sikeres validációs gyakorlatokon vett részt szeptemberben a koszovói műveleti területre a közelmúltban kiérkezett MH KFOR Kontingens 17. váltása.
A haza védelme hitvallás
2017. október 3. 15:00
„A hazát önként szolgálni a legmagasabb szintű nemzettudat megnyilvánulása” – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter Hajdúhadházon, ahol 284 önkéntes területvédelmi tartalékos tette le az esküt október 3-án, kedden.
Hazatértek Észtországból
2017. október 3. 13:10
Az észtországi Training Bridge 2017 elnevezésű kiképzési feladatot sikeresen befejezve szeptember végén hazaérkezett a magyar kontingens.
„Mocsárjárás” Szolnokon
2017. október 3. 11:40
„Mocsárjárás” – ez volt az egyik állomás azon a katonai akadálypályán, amelyen a szolnoki Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola diákjai pontokat gyűjtöttek az osztályuknak.
PTSZ-t vezetnek
2017. október 2. 11:32
Szárazföldi vezetési gyakorlat kezdődött az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred 1-es számú gyakorlóterén. A képzést a PTSZ-M közepes lánctalpas úszógépkocsik műszaki gépkezelői tanfolyamának keretében tartják.
Három napra újra katonaváros lett Nagyatád
2017. október 2. 8:12
Látványos és változatos programokkal várta vendégeit az I. Nagyatádi Honvéd Találkozó az elmúlt hétvégén. A háromnapos rendezvényen az érdeklődők tárlatvezetéssel megtekinthették a hadipark technikai eszközeit, valamint és a Turisztikai Központban a laktanya történetéből készült fotó tárlatot.