Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

170 éves a magyar honvéd hadihajózás

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2018. július 25. 14:16

Éppen 170 éve, 1848. július 25-én bocsátották vízre az Országos Hadigőzös Mészáros nevű hajót, s ezzel kezdetét vette a modern folyami hadihajózás Magyarországon. Ez a nap nemcsak a hadihajósoké, de a megbecsülésé is – mondta Szilágyi Zsolt alezredes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka az újpesti polgármesteri hivatalban tartott ünnepi állománygyűlésen.

1599190878
Az ünnepségen elhangzott: a magyar folyami hadihajósok számtalan alkalommal bizonyították bátorságukat és rátermettségüket az elmúlt évek alatt. A 20. század elején a Dunai Flottilla volt a legerősebb folyami hajóhad a Dunán, s kiválóan szerepelt az első világháború harcaiban. „Folyami hadihajósaink a szabadságharc idején, az első és a második világháború harcaiban, majd a Duna és a Balaton aknamentesítésében, illetve a folyó biztosítása során, gyakran lehetőségeiket meghaladóan, de mindenesetre szívvel-lélekkel, bátorsággal, kitartással és kötelességtudással hajtották végre feladataikat" – hangsúlyozta dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka.

1599190879
A csapatünnepen Szilágyi Zsolt alezredes rövid beszédében elmondta: a katonák munkája és az alakulat múltja mellett ki kell emelni a hadikikötőnek otthont adó Újpest önkormányzatának segítségét és támogatását is. Nem véletlen, hogy ünnepségüket az újpesti polgármesteri hivatalban, Wintermantel Zsolt polgármester részvételével tartják, hiszen ez a nap nemcsak a hadihajósoké, de a megbecsülésé is – tette hozzá az alakulat parancsnoka.

1599190879
A rendezvényen felolvasták dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc altábornagy, Honvéd Vezérkar főnök levelét, amiben azt írták, a gazdag történelmi múlt egyben nagy felelősséget is jelent, s minden hadihajós katonának meg kell felelnie azoknak a szakmai és magatartásbeli erényeknek, amelyekkel elődeik megalapozták hírnevüket. Megköszönték a katonák áldozatos munkáját, ugyanakkor – mint írták – elvárják, hogy továbbra is sikerrel szolgálják hazánkat, s működjenek közre – a szövetségesekkel együtt – a biztonság megőrzésében. Magyarország, ahogy a múltban, úgy a jövőben is számít a szolgálatukra – állt a levélben.

1599190879
Az ünnepség elején megnyitották a újpesti Polgár Centrumban a folyami hadihajózás múltját bemutató kiállítást. A tárlatot ajánlva dr. Balogh Tamás, a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület elnöke elmondta: mintegy 40 hajómodell, illetve egyéb tárgyi emlékek, képek segítségével mutatják be azt az életutat, amelyet az eltelt 170 esztendő alatt a folyami hadihajózás bejárt. Ugyanakkor a Nagy Háborút, s az annak vége óta eltelt száz évet is feldolgozták a gyűjtők és a különböző múzeumok által felajánlott tárgyakon keresztül.

1599190879
Az ünnepségen elismeréseket adtak át az alakulat munkatársainak, a támogató civil szervezetek tagjainak és az önkormányzat képviselőinek. A rendezvényen mások mellett jelen volt Mihócza Zoltán vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság megbízott parancsnoka. A vezérőrnagy pohárköszöntőjében az egyetlen, hadihajókkal és hajós katonákkal rendelkező alakulat munkájának fontosságát hangsúlyozta, valamint megköszönte az alakulat Hadihajós Alosztályának, hogy a nemrég zajlott Iron Cat 2018 magyar-szerb közös flottillakiképzésen kiemelkedően magas színvonalon működtek együtt szerb kollégáikkal.

Fotó: Tóth László