Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

65 éves a Honvédkórház reumatológia és fizioterápia szakrendelése

Szöveg: Faragó Fanny | Fotó: Dévényi Veronika |  2019. december 5. 15:15

Fennállásának 65. évfordulóját ünnepelte az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház reumatológiai osztálya december 5-én, csütörtökön. A rendezvényen Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes is részt vett.

1596072913

A reumatológia jelentős előretörésében nagy szerepe volt a biokémia, az immunológia és az örökléstan ugrásszerű fejlődésének. E tudományok eredményei tették lehetővé a reumatológiai megbetegedések pontosabb klasszifikációját, mely rendszerint azt is jelentette, hogy az adott betegséget okszerűbben lehetett kezelni.

1596072913

A Honvédkórházban megrendezett ünnepségen Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes köszöntötte az orvosokat, egészségügyi dolgozókat. „Egy olyan közösség alakult ki a szakrendelőben az elmúlt hatvanöt évben, ami példaértékű és amire lehet építeni" – fogalmazott beszédében Németh Szilárd. Az államtitkár elmondta: a Honvédkórház dolgozói nemcsak ellátják az arra rászorulókat, hanem nagy hangsúlyt fektetnek a lelki gondozásra, átsegítik a nehézségeken a betegeket.  Hozzátette: az osztály munkatársai minden nap bizonyítják, hogy az alapos és lelkiismeretes munka megtérülő befektetés mind a dolgozók, mind a betegek szempontjából.

1596072913

A szakmai konferenciát prof. dr. Sandra Sándor nyugállományú orvos ezredes, az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház Reumatológiai és Fizioterápiás Szakrendelés rendelésvezető főorvosa nyitotta meg. „A Honvédkórház jelenleg is az ország egyik legjobb és legmodernebb egészségügyi intézete. A cél azonban ennek továbbfejlesztése, úgy, hogy itt dolgozzanak az ország legjobb orvosai, szakdolgozói" – hangsúlyozta a nyugállományú ezredes.

Sandra Sándor az ünnepségen úgy fogalmazott: a reumatológia beírta magát a magyar orvostudomány történetébe, hiszen a különböző tudományos eredményeik maradandónak bizonyultak.

1596072914

A délutánba nyúló konferencián – egyebek mellett – szó esett a fizioterápia jelentőségéről, a gyulladásos reumatológiai betegségek területén szerzett tapasztalatokról, a járó- és fekvőbetegek fizioterápiás ellátásáról, a derékfájás kezeléséről és a szívbetegek rehabilitációjáról.

A rendezvényen – mások mellett – jelen volt dr. Kun Szabó István vezérőrnagy, az MH Egészségügyi Központ parancsnoka és Kovács Zsuzsanna, a szakrendelés szolgálatvezetője, de a reumatológia és a fizioterápia szakterületén tevékenykedő orvosok és egészségügyi dolgozók, illetve a Honvédkórház egykori munkatársai is részt vettek.

GALÉRIA