Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A biztonság egyik záloga a Magyar Honvédség

Szöveg: Takács Vivien |  2019. május 22. 15:21

A fővárosi Bozsik Stadionban április 28-án hatástalanított második világháborús, brit légibomba okozta vészhelyzetben való helytállást köszönte meg a tűzszerész katonáknak a főváros XVIII. kerületének vezetése a pestszentlőrinc-pestszentimrei polgármesteri hivatalban május 22-én, szerdán.

A rendezvényen felolvasták Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes köszöntő levelét. „A Magyar Honvédség tűzszerészei ismét kiváló munkát végeztek; példamutató bátorságukat, elhivatottságukat, esküjükhöz való hűségüket most is a legmesszebbmenőkig bizonyították. Az idén a főváros lakosságát, anyagi javait immár harmadszor védték meg a második világháború még mindig fellelhető, aktív, rendkívül pusztító bombáitól" – állt a levélben.

1599203131

Németh Szilárd mindemellett köszönetét fejezte ki azoknak a szervezeteknek is, amelyek együttműködtek a katonákkal és biztosították a munka zavartalanságát.

Ughy Attila, a kerület polgármestere, dr. Lévai István Zoltán, alpolgármester, valamint Hodruszky Csaba, a Helyi Védelmi Bizottság elnöke az önkormányzat nevében nyújtott át emléklapot a mentesítésben részt vevő MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonáinak. A polgármester beszédében – a több mint százezer kerületi lakos néveben is – köszönetét fejezte ki minden résztvevőnek.

1599203131

Szilágyi Zsolt ezredes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka érdeklődésünkre elmondta: a biztonság létezésünk elengedhetetlen feltétele, e nélkül nem lehet nyugodt, kiszámítható jövőt építeni. „A biztonság egyik záloga a Magyar Honvédség, azonban ahhoz, hogy ezt a biztonságot minél magasabb szinten tudjuk garantálni, jól felszerelt, kiképzett és motivált katonákra, valamint őket és erőfeszítéseiket támogató hátországra van szükség" – hangsúlyozta az ezredes.

A 250 kilogrammos második világháborús, brit légibomba április elején, a Bozsik Stadion átépítése közben került elő a földből. Ilyen robbanószerkezet viszonylag ritkán kerül elő hazánkban. Mivel ezt a típust épületek, gyárak, fedezékek és vezetési pontok megsemmisítésére tervezték, nagy rombolóerővel bír, és ha működésbe lépett volna, repeszei 400-500 méteres távolságban jelentettek volna veszélyt. Az eszközt a benne lévő éles gyújtószerkezet miatt nem lehetett biztonságosan elszállítani, ezért április 28-án, a helyszínen kellett hatástalanítani, vagyis kiszerelni belőle a gyújtószerkezetet.

1599203131

Az ünnepséget a Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium zenei műsora színesítette.

Fotó: Rácz Tünde