Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Védelmi-biztonsági konferencián tartott előadást Benkő Tibor

Szöveg: Révész Béla |  2019. május 22. 16:07

Rendszerben gondolkodunk, hiszen minden területen megújulást szeretnénk – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programról tartott előadásában, május 22-én, Budapesten.

1599203133
„Hogyan tovább Magyarország? Védelem és Biztonság" címmel rendezett szimpóziumot a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége, a Magyar Hadtudományi Társaság és a Magyar Rendészettudományi Társaság szerdán, a Magyar Tudományos Akadémián. A rendezvényen a tárcavezető elmondta: a globális és európai biztonsági helyzet instabilitása, az új katonai fenyegetések megjelenése (köztük a hibrid hadviseléssel), a radikális mozgalmak napjainkra olyan kihívásokat jelentenek, amelyek minden felelősen gondolkodó nemzetet saját haderejének fejlesztésére ösztönöznek. A magyar kormány és a honvédelmi tárca egyértelmű célkitűzése, hogy hazánk a térség ütőképes, modern, meghatározó haderejévé váljon. Ezért indították útjára a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot, amely komplexitásával a katonai védelem minden területét lefedi. Benkő Tibor rámutatott, hogy a programhoz nagyon komoly anyagi finanszírozás társul: Magyarország 2024-re vállalta, hogy a védelmi kiadások tekintetében eléri a GDP 2 százalékát. Ez évente 0,1 százalékos GDP növekedést jelent, ám a megnövekedett büdzsé miatt ezt már a tavalyi évben sikerült túlteljesíteni 1,41 százalékkal.

1599203133
Benkő Tibor elmondta: a tervek szerint az elkövetkező pár évben két parancsnokságot is létrehoznak Magyarországon. Az egyik egy Székesfehérváron működő többnemzeti hadosztály-parancsnokság, a másik pedig egy regionális különleges műveleti komponens parancsnokság lesz Szolnokon, utóbbi esetében már öt ország jelezte csatlakozási szándékát.

A honvédelmi miniszter előadásában a honvédség társadalmi támogatottságának fontosságát is kiemelte. Pozitív példaként említette az elmúlt hétvégén a budaörsi repülőtéren tartott három napos haditechnikai bemutatót, amelyen mintegy 70 ezer ember vett részt. „Lenyűgöző volt látni a civilek érdeklődését a Magyar Honvédség fejlesztései iránt" – mondta Benkő Tibor, hozzátéve, hogy a terület részeként kiemelten kezelik a hazafias honvédelmi nevelést, benne honvédelmi táborokkal, a Honvédelmi Sportszövetséggel, a Kadét Programmal, annak szakképzési rendszerével, valamint a katonai középiskolai rendszer kiépítésével.

A haditechnikai fejlesztések kapcsán a miniszter kiemelte: a tárca nem elavult eszközöket vásárol, hanem minden eszközből a legjobbat és a legmodernebbet, amelyeket kifejezetten a honvédség igényeinek megfelelően gyártanak. Rámutatott, hogy a fejlesztések csak a folyamatos kutatással és innovációval együtt érhetnek célt, ezért is hozzák létre az MH Modernizációs Intézetet.

Benkő Tibor szerint világos célkitűzés a magyar hadiipar újjáélesztése. Mint mondta, Kiskunfélegyházán már folyik a hazai használatra szánt kézifegyverek összeszerelése, ám a gyártósorok beszerelése után elindulhat a gyártás is, amellyel külföldi igényeket is ki lehet elégíteni.

Benkő Tibor a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program összetettségére utalva kijelentette: a kormány és a tárca rendszerben gondolkodik, s már most hosszú távra tervez. „Akkor lehet jövőképet építeni, ha legalább 15 évre előre látunk" – mondta a honvédelmi miniszter.

1599203133

Fotó: Szabó Lajos zászlós