Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A doni hősök emléke kötelez!”

Szöveg: Petrovics Renáta |  2013. január 11. 16:23

A magyar történelem egyik legmegrázóbb történelmi vérveszteségéről, a doni áttörésről emlékeztek meg Tatán. A sokéves hagyományoknak megfelelően a doni áttörés 70. évfordulóján az MH 25. Klapka György Lövészdandár katonái a Tatai Honvéd Bajtársi Klub együttműködésével a tatai hősi emlékműnél tartottak megemlékezést.

A rendezvényen a Himnusz elhangzása után Sárközi József nyugállományú ezredes, a
Honvéd Bajtársi Klub elnöke mondta el nyitóbeszédét. A megható gondolatokat követően Sándor
Zsolt dandártábornok, az MH 25. Klapka György Lövészdandár parancsnoka emlékező
szavait hallgathatták meg a jelenlévők.

„Emlékezni és tisztelegni jöttünk azon bajtársaink emléke előtt, akik a II. világháború egyik
legtragikusabb csatájában, a Don menti harcokban áldozták életüket, honvédesküjükhöz
híven, halálukig helytállva teljesítették a rájuk bízott feladatot."

1595947543

A parancsnok beszédében kiemelte: a reménytelen csatában tanúsított helytállással a doni hősök a napjainkban
szolgálatot teljesítő katonáknak is példaként szolgálhatnak.
„A gyászolók megrendülését a mélységes csönd fejezi ki a leghívebben. Mégis, a felejtés
évtizedei után fontos, hogy szavakkal is emlékezzünk, mert annál, ami a Donhoz vezényelt
katonáinkkal történt, csak egyvalami lehet szörnyűségesebb: ha elfelejtjük őket. A doni
hősök emléke kötelez! Emlékezzünk a magyar katonák hősiességére, akik esküjükhöz híven,
kilátástalan küzdelmüket vívták a többszörös túlerővel szemben! Emlékezzünk azokra a
hősökre, akik azóta is idegen földben nyugszanak!" − fogalmazott.

1595947543

Fotó: A szerző felvételei