Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A doni hősökre emlékeztek a Jászságban

Szöveg: Snoj Péter |  2019. február 6. 7:21

Nagykáta-Tápiógyörgye-Jászboldogháza útvonalon menetelt a XIX. Doni Hősök Emléktúra Jász menetszázada február harmadikán. Az egynapos rendezvényen több, mint hetvenen vettek részt.

1599198728
A Nagykátán tartott szentmisét követően az aktív és tartalékos állományú katonák, valamint a katonai hagyományőrzők alkotta menet tagjai koszorút helyeztek el a város második világháborús emlékművénél. A megemlékezésen Kovács Imre alezredes, az MH 2. Vattay Antal Önkéntes Területvédelmi Ezred parancsnokhelyettese és Jásdi Balázs, az emléktúra főszervezője is emlékeztetett arra, hogy nem csak a Donnál elesett katonák, de azok is hősök, akik embertelen szenvedések közepette tértek haza a fagyos tél poklából.

A jászsági emléktúrát Kövér Attila önkéntes védelmi tartalékos őrmester vezette. A Magyar Tartalékosok Szövetsége Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezet elnökségi tagját tizennyolc aktív állományú – köztük Bogdán Tamás őrnagy, az MH Anyagellátó Raktárbázis tápiószecsői bázisának parancsnoka -, tizenhárom tartalékos katona, csaknem negyven hazai és külföldi katonai hagyományőrző követte. A menetszázad tagjai mindhárom érintett településen megemlékezésekkel – és a nagykátai honvédtüzérek második világháborús ágyújával leadott díszlövésekkel – tisztelegtek a doni hősök emléke előtt. A résztvevők számára külön öröm volt látni, hogy a tápiógyörgyei rendezvényen több száz helyi lakos is csatlakozott az emléktúrához.

Február 4-éig ezzel összesen kilenc útvonalon négyszázharminc kilométert tett meg az eddig 605 résztvevővel zajló XIX. Doni Hősök Emléktúra. Az eddigi meneteken körülbelül százhúsz katonai hagyományőrző és száztíz tartalékos katona is részt vett.

1599198728
Fotó: a túra résztvevői