A háború angyala

Igen, Margaret Bourke-White csakis azért mászott ki egy New York-i irodaépület, hatvannegyedik emeletének egyik ablakán a fémszobor tetejére, hogy még jobb, egyedibb fényképeket tudjon készíteni az alatta elterülő városról. A félelmet még csak hírből sem ismerő fotográfus tehát nem véletlenül került bele később a háború sűrűjébe.

A huszadik század egyik legjobb amerikai fotóriporteréről a szakma egyöntetűen úgy tartja: valóban képes volt a fényképein keresztül beszélni. Nem volt szüksége arra, hogy hosszas képaláírásokat gyártson és utólag fűzzön magyarázatot minden egyes képkockához.

Sok tekintetben úttörőnek számított, gyakorta jóval a társadalmi elfogadottság előtt szánta rá magát bizonyos tettekre. Például elvált(!), aztán jelentős befolyással bíró férfiak között dolgozott, nadrágot hordott és festette a haját. Megérintette az őt körülvevő világ minden apró rezdülése, és ezeket meg is örökítette fényképein.

De hogyan is kezdődött pályafutása? 1904-ben született New Yorkban. Zsidó származású mérnök és feltaláló édesapjától a tökéletességre törekvést, ír származású háztartásbeli édesanyjától az önképzés szeretetét tanulta el. Mint korábban utaltunk rá, 1924-ben házasságot kötött Everett Chapmannel, de két év múlva elváltak. Szakmáját 1927-ben, Ohio államban kezdte, ipari fotográfusként. S, hogy a látszólag legunalmasabb téma is lehet érdekes, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az acélmalmok belső tereiről készített felvételei láttán Henry Luce, a híres lapkiadó azonnal szerződtette.

Innen aztán nem volt megállás: hamarosan olyan fotóriporterként és újságíróként vált ismertté, aki a hírek emberi oldalát láttatja képeivel. A szintén Henry Luce felügyelte LIFE magazinban aztán mint az úgynevezett „swashbuckling photography" (azaz a hetvenkedő, kérkedő fényképészet) alkalmazója vált ismertté, annak ellenére, hogy ezt a szakterületet akkoriban még kizárólag a férfiak uralták.

Majd következett a második világháború, és Bourke-White élete még inkább kalandosabbá vált. Nem részletezve minden egyes küldetését, elég talán annyi, hogy munkája során az őt szállító hadihajó, az SS Strathallan torpedótalálatot kapott. Később a Mediterráneumban a Luftwaffe gépeinek kereszttüzébe került, azután hajója zátonyra futott egy sarkvidéki szigeten, és Moszkvában is tartózkodott bombázott területen.

Mindezek ellenére gyakorlatilag a földgolyó minden részén végigfényképezte a második világégést, Hitler előkészületeitől kezdve Észak-Afrikán át egészen a háború utáni német állapotok dokumentálásáig bezárólag. (Jobb oldali képünkön például amerikai katonák hallgatnak misét 1945-ben, a lebombázott kölni katedrálisban.) George S. Patton tábornokkal (lásd a bal oldali képen) együtt érkezett meg például a buchenwaldi koncentrációs táborba.

„A fényképezés itt megváltást jelentett számomra. A gép valamelyest elválasztott az engem körülvevő horrortól" – nyilatkozta később.

A háború végeztével „Dear Fatherland, Rest Quietly" (jelentése: Kedves Szülőhaza, Nyugodj békében) címmel könyvet adott ki a Harmadik Birodalom bukásáról, amely egyben saját maga számára is segített feldolgozni a háború alatt és utána átélt borzalmakat.

(További képeket a galériában tekinthetnek meg!)