Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A katonaláda titka a Múzeumok Majálisán

Szöveg: Takács Vivien |  2016. május 21. 16:42

Huszonegyedik alkalommal rendezik meg a Múzeumok Majálisát Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban május 21-22-én. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) is részt vesz a hétvégi eseményen.

1596013855

A Múzeumi Világnap alkalmából a Múzeumkertben több mint száz intézmény mutatkozik be. A látogatókat felnőtt- és gyermekprogramokkal, előadásokkal, koncertekkel és meglepetésprodukciókkal is várják. A XIX. századi majálisok szellemét felidéző helyszínen a kicsiket sem hagyják unatkozni: a különféle kézműves-foglalkozások mellett előkerülnek a színes ceruzák, sőt a szemfülesebb gyerekek még Süsüvel, a sárkánnyal is találkozhatnak, aki a fiatalok örömére a hétvégére életre kel.

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum az első világháború centenáriumának alkalmából e korszakhoz kapcsolódó eszközökkel, tárgyakkal és kiállítással mutatja be a Nagy Háborút. A „Négy év vérben és vasban" című vándorkiállítás molinóin keresztül az érdeklődő jobban megismerheti az adott korszakot. Ezenkívül a standon található egy első világháborús katonaláda is, amelyben személyes használati és emléktárgyak kaptak helyet. A látogatók ezeket kézbe foghatják, így egyszerűbben bepillantást nyerhetnek az ősök 1914-1918 közötti, fronton töltött éveibe.

1596013855

Závodi Szilvia, a múzeum tudományos titkára a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: a katonaláda mellett népszerű még az az első világháborús egyenruha, amelyet bárki magára ölthet. „Igaz, a sisak minden látogatónkra nagy, de ettől függetlenül előszeretettel fotózzák le benne magukat. A tárgyi ereklyéken kívül könyveket is hoztunk, amelyek közül a tematikusabbakat jobban vásárolják az érdeklődők" – mondta.

Aki kíváncsi a katonaláda titkára, az vasárnap este 18 óráig belepillanthat.

1596013855

Fotó: a szerző felvételei