Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A katonaorvosokra, az ápolókra és a betegszállítókra emlékeztek

Szöveg: Kovács Zoltán |  2015. november 4. 21:55

Nemzeti gyásznapunkon emlékezzünk a két világégésben és az októberi forradalomban elesett katonaorvosokra, sebesültszállítókra és ápolókra, nem mindennapi tisztességükre. Akik mécsest gyújtottak a nemzet legsötétebb pillanataiban, hogy reményt adjanak a kiszolgáltatott embereknek, hogy tovább éljen a nemzet – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a Magyar Orvos Hősi Halottak Emlékszobránál tartott megemlékezésen, november 4-én, szerdán.

1596003421

Minden évben megemlékezést tartanak a fővárosban, a Semmelweis Egyetem Radiológiai és II. Szülészeti Klinika kapuja előtt található, 1942-ben emelt Magyar Orvos Hősi Halottak Emlékszobránál. Azokra az orvosokra, mentősökre és ápolókra emlékeznek, akik háborúk vagy forradalmak idején a városok utcáin a hivatástudatukkal legyőzték a félelmüket, és az életveszélyt vállalva segítettek az utcán fekvő sebesülteknek, akár a golyózápor közepette is.

A HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály, a Nemzeti Fórum, valamint Józsefváros önkormányzata által szervezett megemlékezésen a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárán kívül dr. Fejér László főorvos, a Nemzeti Fórum Egészségügyi Munkacsoportjának vezetője és dr. Sára Botond, Józsefváros alpolgármestere méltatta a hétköznapi hősöket, majd a hagyományoknak megfelelően a jelenlévők koszorúzással hajtottak fejet a hős katonaorvosok, ápolók és betegszállítók emléke előtt.

1596003421

Fotó: a szerző felvételei