Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A közösség ünnepe

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: a szerző felvételei |  2019. november 22. 8:05

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Napját november 21-én, csütörtökön, Budapesten. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem dísztermében tartott rendezvényen elismerések átadásával és kulturális műsorral készültek a vendégeknek.

1596072245

A Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége, a Honvédelmi Minisztérium anyagi és erkölcsi támogatásával idén is ünnepi műsorral kedveskedett a szervezet gondozása alatt állóknak. A rendezvényen megjelenteket a szövetség elnöke, Ipacs József nyugállományú ezredes köszöntötte.

Szűcs Lóránd dandártábornok, a HM Katonai és Társadalmi Kapcsolatok Főosztály vezetője beszédében üdvözölte a különleges nap létrejöttének körülményeit, kiemelve azon értékét, hogy az ünnepséget nem törvény írja elő, hanem a szövetség tagjai és támogatói hívták életre és rendezik meg évről-évre. „Kiemelten figyelemre méltónak tartom azt a tényt, hogy habár önök és családtagjaik egészségüket áldozták, a mai nap mégsem a búskomorságra okot adó megemlékezésekről, hanem a közös ünneplésről szól. A közösség ünnepéről" – mondta.

1596072245

Mint fogalmazott: a hadirokkantakról, hadiözvegyekről és hadiárvákról való gondoskodás az állam természetes és jogos feladata, amit saját maga lát el. Örömmel számolt be arról is, hogy a szövetség kiváló működését elismerve a 2020-as évtől kezdődően a Honvédelmi Minisztérium eddigi anyagi támogatása további egy millió forinttal bővül.

Az ünnepség kulturális műsorokkal folytatódott és fejeződött be.

GALÉRIA