Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A legfontosabb az, hogy a saját munkánk boldoggá tegyen, ugyanakkor tiszteljük a másokét”

Szöveg: Sziráki Szabolcs |  2016. október 10. 7:19

Egy híres spanyol makettező fenti mottójának jegyében gyűltek össze a hétvégén e különleges hobbi művelői a fővárosi Zrínyi Miklós laktanya és egyetemi campuson, hagyományos őszi seregszemléjükre.

A Bolyai Makett Klub Egyesület és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tizennegyedik alkalommal invitálta Hungária körúti intézményébe a látogatókat, hogy miniatűr munkáikkal megtöltsék a kiállítóhellyé berendezett dísztermet. A makettépítők féltő gonddal és aprólékosan elkészített alkotásaikat közel 40 kategóriában nevezhették be a versenyre, korcsoportok, méretarányok és szakágak – többek között katonai és polgári szárazföldi, légi és vízi járművek, figurák, fantázia – szerinti bontásban.

1596021095

A szakmai megmérettetésen túl szívesen várták a versenyen kívül induló kiállítókat is, akik műveikkel mindig színesítik a palettát. Ilyenkor a számos profi szinten elkészített, több díjat elnyert makett mellett jól megférnek a kezdők is, hiszen a hangsúly a kötetlen és baráti eszmecsere kínálta tapasztalatszerzésen van. Sokan így nyernek inspirációt egy következő kitjük megépítéséhez, amivel talán versenybe is szállnak a legjobbaknak járó elismerésekért.

A nevezés, majd a szakmai zsűri értékelése közben izgalmas időtöltést kínált az előterekben zajló makettbörze, ahol számos ritka készletre is szert lehetett tenni, de kiegészítőkben és kiadványokban sem volt hiány. A hobbi űzésének fontos összetevője az adott történelmi környezet vagy (hadi)technikai részletek ismerete, amihez a Zrínyi Kiadó standján mindkét nap kedvezményesen találhattak megfelelő szakirodalmat az érdeklődők.

1596021095

A vasárnapi eredményhirdetést megtisztelte jelenlétével és aktív közreműködésével prof. dr. Padányi József mérnök dandártábornok, az NKE tudományos rektorhelyettese is. A díjátadó örömteli pillanataiban egy szívszorító nekrológ is helyet kapott: a hazai makettező társadalom oszlopos tagjának számító Hara Istvánról emlékeztek meg, aki idén tavasszal, élete közepén tragikus hirtelenséggel hunyt el. A barátai által „Elektrolakatosnak" becézett Istvánról a szervező egyesület grafikusa, Kovács Imre készített portrét, amelyet az emlékezés jegyében, gyászoló családja vehetett át.


Fotó: Szem Géza (NKE)