Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A legfontosabb cél az, hogy tanuljanak”

Szöveg: Nyikos Krisztián tartalékos őrmester |  2014. szeptember 19. 17:21

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár pályakezdő tisztjei és altisztjei érkeztek szeptember 14-én a Bakonyba, hogy részt vegyenek a Közös Fellépés 2014 elnevezésű gyakorlatsorozaton.

Az alakulathoz idén került 21 pályakezdő fiatal két héttel ezelőtt megismerkedett a debreceni,
illetve a hajdúhadházi, a múlt héten pedig a hódmezővásárhelyi
helyőrség működésével és az alakulat
szervezeti felépítésével.

1595979098

A tiszteket és altiszteket Takács Attila ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár
parancsnoka fogadta az angol táborban, majd vázolta a jövőben rájuk váró feladatokat, elvárásokat.

Az előadást követően a fiatalok − Drót László alezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár
parancsnokhelyettese vezetésével − megismerkedtek
a táborral. Az
élelmezési ellátóhely, az egészségügyi központ, valamint a javítóműhely után megtekintették a „nullaponti" lőteret, ahol közelebbről is megnézték a
célrepülőgépként szolgáló METEOR pilóta nélküli robotrepülőt.

A pályakezdő katonák ezt követően ellátogattak a várpalotai szimulációs központba is.