A brit kém, aki az arabok szabadsághőse volt

Lawrence életében az első világháború kitörése jelentette a fordulópontot: önként jelentkezett a brit elhárításhoz, ahol természetesen egyből két kézzel kaptak a számtalan speciális ismerettel rendelkező, több nyelven beszélő, elképesztően jó memóriával és kapcsolatteremtő készséggel megáldott fiatalember után. 1914-ben Lawrence már úgy érkezett meg Egyiptomba, hogy hivatalosan a Bibliából ismert zsidó vándorutat kutatta végig a Sínai-félszigeten – valójában azonban a régészeti-történészi feltárások álcája alatt elsődlegesen már a török csapatmozgásokat derítették fel. Emellett térképeket készített, földrajzi dokumentációkat gyártott és további ügynököket is beszervezett a Korona számára a régióban. 1915-re gyakorlatilag a brit kémszolgálat egyik megkerülhetetlen tényezőjévé vált a Közel-Keleten. Amikor azonban ugyanebben az évben két fivére is elesett az európai hadszíntéren, fordulat állt be a gondolkodásában: aktívabb cselekvést látott szükségesnek. Minderre 1916-ban nyílt alkalma, amikor kirobbant a Porta elleni arab felkelés, amelynek vezetője, Huszein ibn Ali a britektől kért segítséget. Lawrence és társai az előző években is azon dolgoztak, hogy az oszmánok ellen fordítsák a különböző törzseket, így természetesen azonnal lecsaptak a lehetőségre: a fő összekötő természetesen nem is lehetett más, mint Lawrence, akit azzal bíztak meg, hogy tűzközelből lássa el információkkal Londont a helyzet alakulásáról.

Lawrence gyorsan megnyerte magának az arabokat, amiben nyelvtudása és alkalmazkodókészsége mellett az is nagy szerepet játszott, hogy mindenben igyekezett hasonulni a befogadó közeghez: arab ruhákban járt, teveháton lovagolt, és az összes helyi szokást elsajátította. Társaival együtt aktívan részt vett a Huszein fia, Fejszál által vezetett, Damaszkusz elleni támadásban: alapvető szerepe volt a stratégia kidolgozásában, és ő volt az elsődleges értelmi szerzője a térségben végrehajtott, török érdekeltségek, erődítmények, csapatok elleni gerillaakcióknak is. Neve ekkorra már valóságos legendává lett a térségben, főleg annak fényében, hogy London a kezdeti lelkesedés után már távolról sem támogatta olyan bőkezűen és aktívan az arab ügyet, mint korábban – a sokkal kevésbé szervezett, kevésbé korszerű eszközökkel ellátott arab erők mégis jóval eredményesebben harcoltak az oszmánok ellen, mint a britek. A sikerek nyomán azonban 1917 elejére London lelkesedése is ismét feltámadt, és innentől fogva a Fejszál – és jobbkeze, Lawrence – vezette erők gyakorlatilag a brit reguláris hadseregbe integrálva folytathatták a hadmozdulatokat.

Lawrence eközben több veszélyes önálló akciót is vállalt: Szíriában ellenállást szervezett a törökökkel szemben, és egy rövid időre fogságba is esett, ám a mai napig nem tiszta, pontosan miként is sikerült kiszabadulnia. Egyes vélekedések szerint az oszmánok egyszerűen nem ismerték fel, ez azonban még Lawrence képességeit ismerve is elég valószínűtlennek tűnik. Az ugyanakkor biztos, hogy rendkívül rossz egészségi állapotban, saját bevallása szerint sorozatos kínzások és megerőszakolások után tért vissza társaihoz. Ez azonban nem gátolta meg benne, hogy mindössze néhány hét lábadozás után ismét visszatérjen a frontra. 1917 októberében jelentős mértékben az általa kieszelt stratégiának köszönhetően sikerült elfoglalni Damaszkuszt.

Hiába sikerült azonban a Közel-Keleten véglegesen meggyengíteni a Portát, Lawrence-nek azzal kellett szembesülnie, hogy a brit vezetés korántsem úgy gondolkodik az arab függetlenség ügyéről, mint ő, aki őszintén támogatta e törekvéseket. Ennek következtében a következő éveket elsősorban politikai lobbizással töltötte, ám hasztalan: a katonai és energetikai érdekek felülírták az általa erőltetett szempontokat, London és Párizs a saját szája íze szerint hirdetett új status quót a Közel-Keleten. „Arábiai Lawrence" ezután röpiratokkal, levelekkel, illetve önéletrajzi könyvén keresztül folytatta tovább harcát az arab ügy érdekében, egy ideig Winston Churchill tanácsadójaként is dolgozott. Érdemi eredményeket azonban ekkor már háborús hírneve ellenére sem tudott elérni. Ezután javarészt motorral járta Nagy-Britanniát, miközben álnéven két ízben is jelentkezett a hadseregbe: 1925-től a légierőnél szolgált. Életének és pályafutásának 1935-ben egy motorbaleset vetett véget.

A fentiek nagyjából kész tények, azonban a mai napig nincs egyetértés azt illetően, ki is volt valójában Thomas Edward Lawrence azon túlmenően, hogy a 20. század egyik legizgalmasabb személyisége. Életútja filmbe kívánkozott – David Lean nem véletlenül forgatta le róla a ‘60-as években a filmtörténet egyik leggrandiózusabb eposzát, a címszerepben Peter O’Toole-lal. Bizonyos, hogy Lawrence brit kémként rengeteget tett az Oszmán Birodalom gyengítéséért és az arab függetlenségi mozgalmak erőre kapásáért Ázsia arab területein, illetve Észak-Afrikában, és kortársai leírása alapján az is biztosnak tekinthető, hogy nagyon bátor, belevaló férfi volt. Ám némiképp árnyalja ezt a képet, hogy nehezen ellenőrizhető, mi mindent hajtott végre tényleg ő maga mindabból, amit neki tulajdonítanak – cselekedeteinek java részét ugyanis saját elbeszéléseiből ismerjük, a mindenki által ismert film pedig még alaposan ki is színezte ezeket. Motivációi úgyszintén csak részben ismertek: életének egyes kutatói szerint a brit érdekek előmozdítása mellett igen nagy szerepet játszott arab-párti tevékenységében egy szerelmi kapcsolat is egy Dahoum nevű fiatal arab férfival (egy bővebben nem részletezett személyes szálat maga Lawrence is emleget A boldogság hét pillére című emlékirataiban). Akárhogyan is, egy dolog biztos: rendkívüli figura volt, a róla szóló film pedig kötelező néznivaló.