Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A lövészeket ünnepelte Debrecen

Szöveg: Madura János őrmester |  2018. július 4. 18:20

Debrecen apraja-nagyja megfordult szombaton a város főterén, ahol egy teljes délutánt felölelő programsorozattal emlékeztek meg a lövészkatonák védőszentjéről, I. (Szent)  László Árpád-házi magyar királyról, korának egyik legnagyobb hadvezéréről, akit nem egészen száz évvel halála után avattak szentté.

1599189867
Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár által szervezett lövésznapi rendezvényen mindenki találhatott saját érdeklődésének megfelelő látnivalót és elfoglaltságot, hiszen szó szerint minden „előfordult" a Kossuth téren, ami párhuzamba hozható a katonaélettel. Térzenével fogadta a Debrecen Helyőrség zenekar a népes publikumot, majd később a mazsorettekkel gyep-show-t is prezentáltak. Közben, és a lövésznap egésze alatt az érdeklődők a felállított sátraknál megismerkedhettek a Magyar Honvédségnél rendszeresített fegyverzeti, egészségügyi és felderítőeszközökkel. A vetélkedni vágyókat tájékozódási futóverseny, erőnléti és akadálypálya várta, a fegyverek iránt érdeklődők pedig megtalálták számításukat az airsoft-sátornál. Azok, akik egy rendhagyó utazásra vágytak, utasai lehettek a BTR-80 típusú harc- és a különböző katonai tehergépjárműveknek.

Mindeközben a Nagytemplom előtti téren is folyamatos volt az érdeklődés a programok iránt. A 39. Lövészzászlóalj katonáinak felettébb hatásos dinamikus bemutatóján túl az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred közelharc-, valamint az Asahi Aikido Klub Sport Egyesület harcművészeti bemutatóját tekinthették meg az egybegyűltek, de hagyományőrző, rendőrkutyás, önvédelmi, díszelgő és Wing Tsun Kungfu harcművészeti bemutatókat is látott az, aki a főtéren töltötte a szombat délutánt.

1599189867
Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere és dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka mondott köszöntőbeszédet, amelyben mindketten hangsúlyozták a város és az alakulat közti szoros köteléket, a példaértékű együttműködést, amelynek eredménye volt ez a lövésznapi rendezvény is. A dandártábornok elismeréseket adott át a katonáknak és A honvédség is lehet menő! jelmondatú rajzpályázaton jeleskedő fiatal generációt is megjutalmazta.

Ahogy dr. Ruszin Romulusz dandártábornok fogalmazott, minden mai magyar katonának – azon belül a bocskais katonáknak is – tudnia kell, hogy senkit nem hagynak hátra társai. Ebben a szellemiségben egy immár ötéves kutatás eredményeként a világháborúkban elesettek veszteséglistáját sikerült pontosítani, melyet az illetékes levéltárak és könyvtárak részére az ünnepség keretein belül adtak át.

1599189867
A zene és a tánc sem maradt ki a délutáni programsorozatból: önkéntes területvédelmi tartalékosokból álló kórus és a Debrecen Honvéd Táncegyüttes szórakoztatta a nagyérdeműt, a zárókoncertet pedig a  szentesi katonákból álló Kanálgép zenekar szolgáltatta. Jól ismert rockslágerekkel, de számos saját szerzeményükkel is bemutatkoztak a csongrádi katonák. A hab a tortán a híres katonai babgulyás volt, amely hatalmas sikert aratott, közel kétezer ember fogyasztotta a katonák egyik jól ismert, tartalmas étkét Debrecen főterén.

Fotó: a szerző felvételei