Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A sport és a haza szeretete összeköt minket

Szöveg: Szabó Ottó törzszászlós |  2017. június 22. 19:00

A vakációval együtt kezdődött – a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) által rendezett, illetve a városban települő katonai szervezetek által támogatott – Hadapród Kiképzés elnevezésű sport- és a katonai életet bemutató nyári napközis tábor.

A négy héten át, egy-egy hetes turnusokban meghirdetett sporttábor megnyitóján a VEDAC képviselője (és egyben a gyerekek edzője) Tóthné Stupián Anikó, valamint Szücs József ezredes, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ (MH LVIK) parancsnoka köszöntötte a 46 „kiskadétot", majd a katonai szabályoknak megfelelően a zászlófelvonás alatt közösen énekelték el a Himnuszt. 
A ceremónián részt vettek a Veszprémben települő katonai szervezetek képviselői is.

1596034559

A megnyitót követően egy játékos sorversenyeken ismerkedtek egymással és a szervezőkkel a kadétok. Az MH LVIK katonái egy járőr típusú pályát alakítottak ki a stadion területén, ennek teljesítése során lajhármászás, palánkon való átugrás, mocsárjárás, távolugrás, fekvőtámasz, felülés, kézigránátdobás valamint sebesültszállítási feladatokat hajtottak végre a táborozók.

A sport mellett a tábor turnusaiban szerepet kap még az egészségügyi, a vegyivédelmi, a térképészeti, a lőelméleti és a fegyverismereti tudnivalók oktatása, illetve a katonai testnevelés és a missziós szerepvállalással kapcsolatos ismeretek elsajátítása is.

A gyerekek a városban található alakulatok életét is megismerhetik majd a laktanyákba szervezett látogatások során. De a programban szerepel még egy túra is, amely során a városban található főbb katonai emlékhelyeket kell megtalálniuk a kadétoknak.

1596034560

Igazi katonás élményben is részük lehet a résztvevőknek, mivel a csütörtök éjszakát tábori körülmények között, katonai sátrakban töltik; a takarodó előtt tábortűz, szalonnasütés és katonai dalok tanulása is színesítik a programot.

A hét utolsó napján légpuskalövészet vár a kadétokra, majd a tábor elismerések és ajándékok átadásával, valamint zászlólevonással ér véget.

Fotó: Kádárné Hegedűs Veronika zászlós