Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Akiket átengedett a „pitbull”

Szöveg: Kovács Dániel |  2013. február 6. 7:33

Huszonnégyen vágnak neki idén a szolnoki MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj által szervezett különleges műveleti alapképzésnek. Sokan közülük a zászlóalj tagjai, mások a Magyar Honvédség különböző alakulataiból érkeztek, és túl vannak a „pitbull” néven elhíresült kőkemény kiválasztási folyamaton.

Ám a megmérettetések sora korántsem ért véget számukra. Aki a különleges műveleti csoportok tagja akar lenni, annak a képzés alatt is folyamatosan bizonyítania kell felkészültségét.

„Az első két fázisban folytatjuk az állomány mentális és fizikai szűrését" − mondta Cseklán István alezredes, a zászlóalj megbízott parancsnoka, aki hozzátette: reméli, a jelentkezők közül mindenki kiérdemli majd a „Különleges Erők" felvarrót.

1595948752

A képzés február 4-én, hétfőn kezdődött az úgynevezett 0. fázissal, a megnyitóünnepségre pedig a keddi állománygyűlésen, az ejtőernyős-balesetben elhunytak emlékműve előtt került sor a szolnoki laktanyában.

A következő hónapok kemény megpróbáltatásokat tartogatnak, a résztvevőknek elsősorban kitartásra és persze rengeteg energiára lesz szükségük, de azoknak, akik nem hullanak ki a rostán, lehetőségük nyílik a szakfelkészítésen részt venni. Érdeklődésüknek megfelelően hatféle „szakirány" közül választhatnak. Ezek a csoportparancsnok, a csoportparancsnok-helyettes, a felderítő altiszt, a fegyverspecialista – akik ezeket választják, még 2013 novemberében befejezhetik a programot, sikeresen graduálva. Akiket a híradó specialista vagy éppen a műveleti egészségügyi specialista képzés vonz, azoknak csak jövőre ér véget az alapképzés.

1595948753

„A képzés nem új keletű − mutatta be a programot Cseklán István alezredes − közel egyidős a zászlóaljjal, története 2006-ig nyúlik vissza. Ekkor még az Egyesült Államokból érkeztek hozzánk különleges műveleti kiképzők, az ő útmutatásuk mellett zajlott az első műveleti alapképzés. Ma már természetesen a zászlóalj saját kiképzői felkészülten várják a bátor jelentkezőket. Idén sincs ez másképp, és elképzelhető, hogy néhányan „elvéreznek" a megpróbáltatások alatt, ám aki sikerrel áll helyt, annak biztosított a helye a különleges műveleti csoportok egyikében" – mondta a zászlóalj megbízott parancsnoka.

Felkészültség, tapasztalat, elhivatottság – ezek a jó katona ismérvei, és bízvást mondhatjuk, hogy aki a képzés során sikerrel küzdi le az akadályokat, az bizonyítja, hogy mindhárom tulajdonság megvan benne, és meg tud birkózni a zászlóalj munkájára jellemző különleges kihívásokkal.

1595948753

Fotó: Galovtsik Gábor