Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amatőrök profi szinten

Szöveg: Galambos Sándor |  2011. április 7. 13:39

A hadműveleti tiszt gitározott, a géppuskairányzó rappelt, a raktáros, a hídépítő, a híradó táncolt, a személyügyes verset mondott, az ügykezelő énekelt, a sárkányhajtóműves, a repirányító és a rádiómérnök hadnagyok pedig rock-bandát alapítottak.

1595916649
Négy kategóriában (vers- és prózamondás, hangszeres zene, ének, tánc) 12 produkció mutatkozott be a Magyar Honvédség 2011. évi országos tehetségkutatójának második regionális elődöntőjén, április 6-án, a Szolnoki Helyőrségi Klubban. A HM Bessenyei György Nonprofit Kft. „Lehet egy csillaggal több?!" elnevezésű versenyét hivatásos és szerződéses katonák, katonai tanintézeti hallgatók, köztisztviselők, közalkalmazottak részére hirdették meg, de a fellépők közt mégis vannak olyanok, akik „laktanyán kívülről" érkeztek. Kis Ákos, a házigazda klub igazgatója szerint ez egy pillanatig sem okozott gondot, sőt, a rendezők kimondottan örülnek ennek a „civil" érdeklődésnek.

A megmérettetésre olyan egyének és csoportok nevezhettek, akik nem rendelkeznek hivatásos előadóművészi vizsgával, illetve jelentkezésükig nem szerepeltek rendszeresen a televízióban és a rádióban. Gulácsi Attila, a HM Bessenyei György Nonprofit Kft. kulturális és rendezvényszervező menedzsere elmondta: a versenysorozat célja, hogy felfedezzük a Magyar Honvédség kulturális értékeit, megismerjük és megismertessük azokat a tehetséges embereket, akik a katonai feladataik mellett a rivaldafényben is megállják a helyüket. A legtehetségesebbeknek pedig szakmai segítséget nyújtanak, országos bemutatkozási lehetőséget kínálnak a honvédség kulturális intézményeiben, üdülőiben, sőt a széles nyilvánosság előtt is.

Körtvélyessy Zsolt, Jászai Mari-díjas színművész, a zsűri elnöke is amatőr színészként kezdett, azóta is lelkesen támogatja a pályakezdőket. Sok hasonló rendezvényen vett már részt, de bevallotta: most itt, Szolnokon nagyon meglepődött, mert ilyen kiváló, magas szintű előadásokra nem számított. Véleménye szerint két-három olyan produkció is volt, amelyeknek feltétlen ott a helye az országos döntőn.

A „Lehet egy csillaggal több?!" következő regionális válogatója április 13-án Győrben lesz, az országos döntőt Budapesten rendezik, a versenysorozatot pedig a Magyar Honvédelem Napja ünnepi rendezvényeibe illeszkedő gálaműsor zárja majd.

1595916649
 
(További képekért kattintson galériánkra!)

 Fotó: a szerző felvételei