Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amiért a harang szól – Nándorfehérvár 1456

Szöveg: Takács Vivien |  2015. július 20. 7:18

Hunyadi Jánosra és a nándorfehérvári győzelemre emlékeztek a budapesti Hősök terén, július 19-én. Amiért a harang szól – Nándorfehérvár 1456 rendezvény társfővédnöke Hende Csaba honvédelmi miniszter volt.

Az Országgyűlés 2011. július 4-én, az ostrom 555. évfordulója tiszteletére a Nándorfehérvári Diadal emléknapjává nyilvánította július 22-ét. Az állami szervek és a civilek összefogásában e jeles nap alkalmából vasárnap egész napos programsorozattal várták az érdeklődőket.
Közvetlenül a déli harangszó után elrajtolt dr. Schulek Ágoston emlékére rendezett kerékpáros zarándoklat, amelyen katonák is részt vettek. A túrakerékpározás népszerűsítésével a cél a Dunakanyar szépségeinek bemutatása a Hősök tere – Budakalász – Szentendre – Leányfalu – Tahitótfalu –Dunabogdány – Visegrád – Pilisszentlászló – Budakalász – Hősök tere útvonalon. Dr. Schulek Ágoston 2009-től, a kezdetektől gyakorlati segítője volt a szervezőbizottságnak, emellett kiváló sportember is volt.

1595997614

A nándorfehérvári hősök és a Hunyadiak tiszteletére koszorút helyezett el Hende Csaba honvédelmi miniszter képviseletében Szabóné Szabó Andrea alezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály kiemelt főtisztje.
A rendezvényen, ami a BVSC-ZUGLÓ Szabadidő Szakosztály szervezésében valósult meg, fellépett a Baczkó István százados által vezényelt Budapest Helyőrség Zenekara is.

Fotó: Rácz Tünde

Címkékévforduló