Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az első lépések

Szöveg: Snoj Péter |  2016. május 3. 7:09

Újabb, tízhetes alapkiképzés kezdődött az MH Altiszti Akadémián, május 2-án, hétfőn. A szentendrei laktanya – egyben a Magyar Honvédség – kapuit ez alkalommal nyolcvannégy leendő katona lépte át.

1596735521

A szerződéses szolgálatra jelentkezők – az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság szakembereivel lefolytatott adategyeztetést követően – először léptek kapcsolatba leendő alakulatuk képviselőivel. A kézhez kapott szerződések aláírásával megtették az első lépést a katonává válás hosszú útján. A szigorú szabályok szerint működő szervezettel való megismerkedés mellett az újoncok több előadást hallgattak meg és egészségügyi szűrővizsgálatokon is átestek. 

1596735521

A korábbiakkal ellentétben a most bevonulók nem tizennégy, hanem csak tízhetes alapkiképzésen vesznek részt. Mint megtudtuk: ez nem megy a kiképzés minőségének rovására, a kiképzők szorosabb ütemterv szerint dolgoznak majd és használják ki a rendelkezésükre álló időt. Így a katonák hamarabb visszakerülhetnek alakulataikhoz, saját beosztásukba.

Fotó: a szerző felvételei