Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az emlékezés ad erőt…

Szöveg: Révész Béla |  2017. július 23. 13:21

Katonai tiszteletadás mellett avatták fel Rózsa János Nándor posztumusz hadnagy síremlékét Gyömrőn, július 23-án, vasárnap. Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonája három társával együtt 2016. július 1-jén, szolgálatteljesítés közben vesztette életét a Hortobágyon.

1596036392

Egy évvel ezelőtt, 2016. július 23-án kísérték utolsó útjára Rózsa János Nándort a gyömrői temetőben. A tűzszerész katona abban a tragikus balesetben vesztette életét, amely négy halálos áldozatot követelt a Hortobágyon. Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter hősi halottá nyilvánította, posztumusz hadnaggyá léptette elő és a „Hazáért Érdemjelet" adományozta számára.

A síremlék avatásán a család és a bajtársak mellett részt vett dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság képviseletében dr. Böröndi Gábor dandártábornok, szárazföldi haderőnem főnök, valamint Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa is.

1596036392

A temetőben Csurgó Attila ezredes mondott emlékező beszédet. „Nehéz kifejezni azt, amiért ma itt vagyunk: hogy kőtáblába vésett neved és emléked előtt tisztelegjünk. Rózsa Nándi, a nagyszerű katona, a családapa, a jó barát mindannyiunk szívébe és emlékezetébe a márványnál maradandóbban vésetett be. Emlékeinkben megőrizzük a felejthetetlen egyéniséget, a mosolygós, mindig barátságos arcot, hiszen az emlékezés ad bölcsességet és erőt az élethez" – mondta az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka.

A szertartás végén Kótai Róbert százados, katolikus tábori lelkész szentelte meg a síremléket, és mondott imát Rózsa János Nándor lelki üdvéért.

1596036393

Fotó: Dévényi Veronika