Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Barátságos mérkőzés és Mikulás-kupa

Szöveg: Faragó Fanny |  2016. december 9. 9:25

Barátságos labdarúgó-mérkőzést játszottak egymással a magyar és a szerb hadsereg tábornokai, főtisztjei, december 8-án, csütörtökön, Budapesten, a Fáy utcai Vasas stadionban. Ezzel párhuzamosan pedig Mikulás-kupa néven rendeztek meghívásos, kispályás labdarúgó bajnokságot.

1596024358

A rendezvényt Farkas László nyugállományú alezredes, a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke nyitotta meg. A HOSOSZ feladata az, hogy a Magyar Honvédség állománya számára kiképzésen kívüli sportolási feltételeket biztosítson. Szervezett keretek között folyamatosan tartanak úszó-, futó-, kerékpár-, illetve labdarúgó versenyeket.

Meghívásos kispályás labdarúgó-bajnokságot negyedévente rendeznek, ezeknek állandó résztvevője a Honvédelmi Minisztérium, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a Honvédszakszervezet, valamint az MH Altiszti Akadémia csapata.

1596024358

A Mikulás-kupával párhuzamosan megrendezett magyar-szerb mérkőzésen kétszer harminc percben küzdöttek egymással a csapatok. A rendes játékidő után 2:2 volt az eredmény, így tizenegyes párbajjal döntötték el a mérkőzést, amit a magyar csapat nyert meg.

A szerb csapat kapitánya Vojin Jondic vezérőrnagy, a magyaroké pedig Szpisják József dandártábornok volt. Az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnokhelyettese a szerb-magyar kétoldalú sport-együttműködésről, valamint a csapat teljesítményéről elmondta: „A magyar tábornoki csapat évente háromszor-négyszer vesz részt tornákon, emellett mindenki egyénileg készíti fel magát a megmérettetésekre. Annak érdekében, hogy erősítsük a szerb és magyar kapcsolatot, minden évben kétszer találkozunk. Idén tavasszal elveszítettük a mérkőzést, de ma úgy jöttünk játszani, hogy nyerni fogunk. Azt gondolom – a játék képe alapján -, hogy megérdemeltük a végső győzelmet."

1596024359

A díjakat Gergely István, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a Budapesti Honvéd Sportegyesület általános elnökhelyettese adta át a csapatoknak.

Visszavágó tavasszal!

1596024359

Fotó: Tóth László