Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bátrak téli kihívása

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2019. február 8. 9:17

Kétszázhúszan vágtak neki az „54-es kihívása” elnevezésű túlélőversenynek február 6-án, de hogy közülük hányan érnek célba a megadott időn belül… ez finoman szólva is kérdéses.

1599198754
Az MH 54. Veszprém Radarezred évről-évre rendezi meg télen is a népszerű versenyt, és a Vass Tibor őrnagy vezette szervező csapat minden évben érdekes újdonságokkal igyekszik nehezíteni a résztvevők dolgát.

A táv – nomen est omen – 54 kilométer, nem tűnik ugyan vészesen soknak, de önmagában az erdőben töltött téli éjszaka sem tartozik a könnyed, romantikus élmény kategóriájába. Már csak azért sem, mert Úrkúton, a rajtnál, az éles reggeli napsütés ellenére is hó, és enyhe mínusz fogadta a bátor, négyfős csapatokat. Akiknek menet közben a különböző tájékozódási pontok megtalálása mellett különféle járatlan utakon kell átverekedniük magukat; bizonyítaniuk kell többek között, hogy képesek nomád körülmények között vizet tisztítani, és tisztában vannak a pontos tájékozódás különböző módjai rejtelmeivel is. S ha a legelső tájékozódási pontokat, az úrkuti őskarszt területén sem lehetett olyan könnyen felfedezni, bizony a folytatás sem ígérkezik sétagaloppnak…

1599198754
A szerző felvételei