Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Befejeződött az Iron Sword 2014

Szöveg: Draviczné Adamek Krisztina főhadnagy |  2014. november 17. 13:37

Látványos bemutatóval ért véget a kéthetes Iron Sword 2014 gyakorlat Litvániában. A kilenc nemzet 2500 katonájának részvételével több helyszínen zajló NATO-gyakorlat zárását november 13-án tartották a Pabrade melletti gyakorlótéren.

1595982664

A Magyar Honvédség közel 140 katonával vett részt a nemzetközi gyakorlaton. A résztvevő katonák többsége az MH 5. Bocskai István Lövészdandártól érkezett Litvániába. A rendezvényen a meghívott vendégek és katonai vezetők látványos dinamikus bemutatót tekinthettek meg. Utóbbi során a résztvevő nemzetek katonái tanúbizonyságot adhattak mindazon képességekről, amelyeket az elmúlt két hét alatt sajátítottak el.

A bemutató után Almantas Leika vezérőrnagy, a litván szárazföldi erők parancsnoka értékelte a látottakat, valamint a gyakorlatot. Beszédében kiemelte a NATO szövetségesek kooperációjának fontosságát, valamint a gyakorlat sikeres végrehajtását.

A program keretében Ramūnas Usonis védelmi miniszterhelyettestől a résztvevő országokból egy-egy kiemelkedő teljesítményt nyújtó katona elismerést vehetett át. A magyar kontingensből Csongrádi Mihály főtörzsőrmester, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. lövészzászlóaljának katonája érdemelte ki ezt az elismerést.

1595982664

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Daila Grysbauskaite, Litvánia elnökasszonya is. Magyar részről Pecze Zoltán, Magyarország Litvániába akkreditált nagykövete, Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaerőnemi Parancsnokság parancsnoka, valamint Vantal Zsolt alezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár, 39. Lövészzászlóalj parancsnoka nézte végig a zárónap bemutatóit.

A záróünnepség után a magyar delegáció meglátogatta a magyar kontingenst a pabradei táborban. Pecze Zoltán és Fucsku Sándor is örömét fejezte ki a magyar katonák helytállásáért, amellyel tovább öregbítették hazánk jó hírnevét.

1595982665

Fotók: a szerző, Búz Csaba hadnagy, Cs. Sárkány Beáta szakaszvezető