Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Brave Warrior 2015: felderítették a gyakorlóteret

Szöveg: Demény Andrea hadnagy |  2015. szeptember 23. 11:41

Elfoglalták új bázisukat az idei év legnagyobb nemzetközi gyakorlata, a Brave Warrior 2015 résztvevői a Veszprémhez közeli Újmajorban. A közös táborba a Mosoni-Duna ágon végrehajtott vízi átkelést követően települtek át a magyar és az amerikai erők.

1596000840

A kiképzési rendezvény megnyitóján Horváth Gábor dandártábornok, a gyakorlat vezetője, a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár parancsnoka köszöntötte a két nemzet katonáit. Beszédében kiemelte a nemzetek és szövetségesek együttműködésének fontosságát.

A résztvevők a gyakorlat eredményes végrehajtásának érdekében légi és szárazföldi felderítést hajtottak végre, ennek során az amerikaiak – az MH 25. Klapka György Lövészdandár katonáinak kíséretében – megismerhették a Magyar Honvédség központi gyakorló- és lőterét.

Ezt követően a résztvevő alegységek közelről is megszemlélhették egymás technikai eszközeit és fegyvereit.

1596000840


Fotó: a szerző felvételei